Egy a hazánk!

Ismerős Arcok

Előhang:
Atilla király országából nem kell már tovább hajtani a gulyát.
Ott a legelők dúsak, a víz édes, és a fák odvából méz pereg. …

A dal szövege:
Hogy gondolhattad azt, hogy véletlen,
Hogy éppen most, s hogy épp ide születtem
Hogy azon a nyelven beszélek, amin Petőfi Sándor írt,
S hogy úgy érzem, az én dolgom hozni most a hírt

Túl vagyok már azon, hogy mindent elhiggyek,
Amit a TV-ből vigyorgó alakok beszélnek
Ahol az igazság, és az adott szó már nem érdekel senkit
De engem az apám úgy tanított, hogy becsület nélkül az ember nem ér semmit

Megoldást, sajnos mást, én se látok, ezután
Nem számít, amit elvárnak
Az, amit érzek, az vagyok én
A kisfiamért, a szerelmemért
A nagy szavakra, tudod, nem áll rá a tollam, talán sejted is, hogy miért
Csak oda kell állnom, ahova kell, a barátomért, azért aki ért

Nem tudni dolgokról, az nem érdem
Nem válasz semmire, az, hogy nem értem
Harminc éve bámulom, ahogy mellettem mennek a dolgok
Nem figyel rám senki, és nem sok mindenkit érdekel, amit mondok

Magyarnak lenni, egészen mást jelent
A saját hazánkban látni a végtelent
A dombtetőn állva érezni, és tudni, hogy ki is vagyok
Mikor a sólymokat nézem,
Ahogy az otthonunk fölött köröket írnak az égen
előadó: Ismerős Arcok
album címe: Egy a hazánk
megjelenés: 2003
hossz: 5:31
kiadó: szerzői kiadás
zeneszerző: Práder Vilmos

szövegíró: Nyerges Attila

stílus: folk rock, ballada
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 11777
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i