Ő volt a gyújtogató, ki tűzet vitt az életbe
Ő hozzá nincs hasonló, a föld tüze él benne.
Amikor Ő megszületett, naiv volt, s nem sejtette,
Hogy jobbá tenni az embereket, az Isten is kevés lenne.

Eltökélten járta az utcát és gyújtogatta a szíveket,
Amerre járt megcsodálták és tettek szent ígéretet.
Történt egyszer szép vasárnap, megtört ő a gyújtogató
Sok volt ez a kis parázsnak. Az ember miért ilyen mohó?

Emlékezni a gyermekkorra, a bűbáj, a varázs életre kell.
Az álom szárnyán a fantázia, egy gyönyörű mesében arról énekel,
Hogy amíg élet van a földön, nincs utolsó,
Mert mindenkiben ott lapul a gyújtogató.
Emlékezni a gyermekkorra, a bűbáj, a varázs életre kell.
Az álom szárnyán a fantázia, egy gyönyörű mesében arról énekel,
hogy...

Elöntötte őt az állat és a kis parázsból láva vált.
Felégette az utcákat és egész estig meg sem állt.
Dúltak benne a torz erők és az ördög csak nevetett.
Parancsolta: ne hagy élve se asszonyt, se gyermeket.

De meghallotta lelke mélyén, Ősidőkből szólt a hang:
Választhatsz, hogy vagy te, vagy ők, hisz zúgott már a vészharang.
Szomorúan nézett körbe és tudta jól, hogy nincs tovább.
Jobb, ha megyek, mondta halkan, s felgyújtotta önmagát.

Emlékezni a gyermekkorra, a bűbáj, a varázs életre kell.
Az álom szárnyán a fantázia, egy gyönyörű mesében arról énekel,
Hogy amíg élet van a földön, nincs utolsó,
Mert mindenkiben ott lapul a gyújtogató.
Emlékezni a gyermekkorra, a bűbáj, a varázs életre kell.
Az álom szárnyán a fantázia, egy gyönyörű mesében arról énekel,
hogy...

Szomorúan nézett körbe és tudta jól, hogy nincs tovább.
Jobb, ha megyek, mondta halkan, s felgyújtotta önmagát.