Mint a szép híves patakra
Egyházi zenék
Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik.
Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten?
Könnyhullatásim énnékem kenyerem éjjel-nappal,
Midőn azt kérdik éntőlem: hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom, és házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben.
Én lelkem, mire csüggedísz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, nem hágy el, kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját, nyújta szabadítását,
Ó, én kegyelmes Istenem, mely igen kesereg lelkem.
Mert terólad emlékezem e Jordánnak földjéről,
Szent helyre igyekezem Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet, midőn éj fejem felett
A sok sebes víz megindul, mint egy erős hab, megzúdul.
Sebessége árvizednek, és a nagy zúgó habok,
Énrajtam összeütköznek, mégis hozzád óhajtok,
Mert úgy megtartasz nappal, hogy éjjel vígassággal
Dícséreteket éneklek néked, erős őrzőimnek.
Mondván: Istenem, én kőszálam, mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam, gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek csontjaimban megsértenek,
Mert igy bosszantak ellened: lássuk, hol vagyon Istened?
Én lelkem, mire csőggedsz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, s nem hágy el, kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, hogy ő az én Istenem.
Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik.
Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten?
Könnyhullatásim énnékem kenyerem éjjel-nappal,
Midőn azt kérdik éntőlem: hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom, és házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben.
Én lelkem, mire csüggedísz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, nem hágy el, kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját, nyújta szabadítását,
Ó, én kegyelmes Istenem, mely igen kesereg lelkem.
Mert terólad emlékezem e Jordánnak földjéről,
Szent helyre igyekezem Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet, midőn éj fejem felett
A sok sebes víz megindul, mint egy erős hab, megzúdul.
Sebessége árvizednek, és a nagy zúgó habok,
Énrajtam összeütköznek, mégis hozzád óhajtok,
Mert úgy megtartasz nappal, hogy éjjel vígassággal
Dícséreteket éneklek néked, erős őrzőimnek.
Mondván: Istenem, én kőszálam, mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam, gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek csontjaimban megsértenek,
Mert igy bosszantak ellened: lássuk, hol vagyon Istened?
Én lelkem, mire csőggedsz el? Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben, s nem hágy el, kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, hogy ő az én Istenem.
kapcsolódó videók
