/Titus Cassius/
Pigment-hiányos szívvel vegetáló emberek
hosszú sorában fuldokolva,
Döntsd el Albínó, hogy ki lépsz-e,
Hogy leszel-e végre egy színes élet színésze?
Az élet egy moslék dolog, de mégis széles,
És mindenki félhet, hogy a kelleténél majd korábban végez.
Hát fedezze fel önnön poklát és mennyországát,
Ki mindezidáig csak húzta a gályát és befogta a száját,
Mert a világ egy tükör, kívül és belül,
És tudatlanul nem nézhetsz bele,
Mert a tükör által homályos a tudatlan szeme.
Térj vissza és mutasd meg,
Hogy a mocskon kívül még mi vár ránk!
Légy a kutya, aki meglátta a szivárványt!

Refrén - 2x ( Kórus )
A szíve fehér
- Színekről nem beszél.
Tán most célhoz ér
- Az Albino visszatér

/DooLeeGee/
Az Albínó visszatér, vakító hófehér,
A szeme tiszta vér, semmit sem hisz csak él.
Soha sem volt senkije, a fájdalom szülte.
El kellett mennie, a bánat elküldte.
Bármit is tettek vele, ő mindig csak tűrte.
Így lett az élete egyre jobban szürke.
Most változás a cél, maga elé tűzte:
Az ökle legyen acél, a mozgása fürge.
Jéghideg vízzel edzette testét,
Keserű szájízzel várt minden estét.
Sosem volt társa, de nem volt egyedül se,
És egyszer, hogy lássa, valóban felkészült-e,
Berakta két kezét a lángoló tűzbe.
Szívéből a szemét a tátongó űrbe szóródott szerte szét,
Ő meg csak tűrte, mert láncait tépte szét a tűz mellett ülve.

Refrén 2x

/Trükkös Feliks/
Cassius style-ja, Zafír komponálja,
Lazy G, DooLeeGee, Feliks megpróbálja
Kiszínesíteni az életet, de belátom, ez így nem mehet,
Mert minden titkát féltve őrzi a színesítő szerkezet.
Hova nézzek, hova menjek?
Az Albínó visszatér és nem jön az ihlet.
Szürkék a színek, mint egy régi filmen,
Ahogy megyek az utcán nem olyan, mint régen.
Hatalmasok játékszere, marionett bábok vagyunk,
A napsütésben is csak esőt kapunk,
Ezért lopunk, csalunk. Kipusztult a szívünk,
Hogy emberek legyünk nem mondták nekünk.
Hova visz az élet, hova visz a táj?
A nyár is olyan, mintha tél lenne már.
A színtelen sorsnak Albínó a neve,
Újra eljött és jéghideg a keze.

Refrén 2x