Óh, minden Jövő, be féltelek,
Óh, minden gyászok be értelek.
Bár föltámadt holthoz nem illik,
Mégis, hogy szánom menekülő fajtám!
Ah! Tetôn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyûket:
Milyen baj esett a magyarban!
S az Isten néha milyen gyenge!
Ember az embertelenségben.
Rémségek tiport országútján
Jönnek felém… a Gall lovagok…