Összefojt a világom a borult sötét elmémmel
Hogy feledjem a múltat, lássak tisztán egy vak szemével
Hogy halljam, amit más nem hall csak keressem a nyugalmat
Érzékeljem azt is, amit mások tettel sugallnak
Korlátok mik tartanak meg érzések meg válaszok
A kérdésekre megvetés miért érzéketlen állapot
Ha belül sírok, mert nem változik a szemlélet
A világ, amit teremtesz szerinted mitől szent élet
Most jól nézd meg mit évek során építettem fel
Lassan leomlott egy perc alatt basztad szét
Az agyamban nincs már valós tervem, csak mit egykor veled álmodtam
És ott jártam, távol a fénytől mélyen a homályban
Mégsem voltam máshol csak egyedül egy szobában
És magamban beszéltem vártam hogy valaki megértsen
A szám helyett a mozdulat beszéljen
Minden világos és tiszta
Sokan elbuktak mellettem, egyedül én térek csak vissza

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Megfordult a világ rajtam is erőt vett a gyűlölet, a kényszer
Hogy ne várjak, cselekedjek, inkább éljek
Némán köztetek, ha kell akkor haraggal
Ha kell, akkor szavakkal, rácsok közé zárt akarattal
De egyszer úgyis kitörnek, leverik majd a rabláncot
A szabadság az enyém, nem formálnak már szabályok
Jön az ébredés, álmok szorulnak a háttérbe
Gyenge ember ki csak ebből merít mosolyogva rád néz, de
Már túl sok hitelt vesztett így buknak el a királyok
Ez lesz újabb teher, de a szolga ezen is átlátott
Egyedül mozdít követ, újjáépíti mi leomlott
Csak most erősebbé teszi, mert túlélte, ami pusztított
Ez járvány, emberek undorító hibája
Nap mint nap ezt látom, csak a hálál minden formája
Nem foglalhatom imába, senki nem hallgatja szavaim
A változást én elkezdtem, majd követnek híveim

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja
Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Emberek közt élek mégis holtak vesznek körbe
Szemeidben nincsen élet, eltűnt már a lélek tükre
Együtt dobtuk be a tűzbe de, engem kövez mindenki
Nem szólhatok érte, kár a múltat temetni
Bár leláncol az emlék, olykor többet lépek hátra
Mázsás terhet tett a vállra, a fényt sötétség váltja
Fel, ha felejtesz nekem is ez tenne jót lehet, ha csak
Eldobnám magamtól, amit kérés nélkül kaptam
Tudást, értelmet, beszédet, hallgatást vagy haragot
Könnyek közt a mosolyt, sikolyt, mit néma hang adott
Elforgatott, megint más irányba kell menni
Árulóknak lehet megváltás, de nekem ez még semmi
Többet várok el a néptől, egykor ők voltak hatalmon
Ha változik is minden az énemet már nem hagyom
Hogy elvegye ki hazug, kinek érdek minden réteg
Hangom akkor is meghallod, hogyha nem is kérted!

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja

Mindig mérlegelnem kell, hogy tudjam hol a hátár
Sokszor ép elmével kérnem mit az ember néha kiöl habár
Marad benne mérték de, a tisztán látás talány ordítok
Elhalkul szavam, ordítok, senki nem hallja