Van, úgy ötven éve már,
A bágyadt őszi napsugár,
Szívünkben lángra kapott,
Égetni rőt csillagot,
Parittyánkból kő suhant,
Góliát térdre zuhant,
És a rosszak újra félték a Magyart.

Apám így mesélte el:
"Fiam, tudtam menni kell,
Talán vissza sem jövök,
De csak így lehet szebb jövőd"
És egy eltiport kis nép,
Büszkén felszegte fejét,
Láncot tört, béklyót zúzott,
A holnapért.

Refrén:
56 őszén, még a szél is másként zúgott,
Tengernyi szenvedésből, felcsapott az ár,
56 őszén, lyukas zászlónk égre kúszott,
Leomlott a vörös kártyavár

Aztán tankok gördültek,
Nem nézték, hogy kit ölnek,
Júdás lelkű árulók,
Eladták az országot,
Száz és ezer anya sírt,
Haza nem tért fiakért,
S a világ nézte az ömlő Magyar vért.

November terrorja jött,
Aki tudott, elszökött,
Szívükben bús éjszaka,
Nekik, nincs többé haza,
Magyarország sírba szállt,
Szögesdróttal körbe zárt,
S a szabadság többé vissza nem talált,

Refrén: (3X)
56 őszén, még a szél is másként zúgott,
Tengernyi szenvedésből, felcsapott az ár,
56 őszén, lyukas zászlónk égre kúszott,
Leomlott a vörös kártyavár.


Túlélt ez a nép már annyi végveszélyt,
Soha, senkinek nem hódolt be még,
Emeld arcod az égre,hadd fújja a szél
Megint fújja az az októberi szél
Hadd zúgjon az az októberi szél