Ide tartozok

SZvCrew

Egyszer még régebben kinyitottam szemem
Egy kis wárosba születtem és itt éltem az életem
De Rep lett az életem és a csapatomnak élek
Kiállok mellettük mert kudarctól nem félek
Nélkülük megállnék semmit se érnék el
Csak az utcai életet úgyanúgy élném le
Ahogy eddig tettem múltam nem feledtem
Akárhol járok tudom jól hogy honnan kezdtem
Kinek köszönhetem hogy howa születtem
Kisebb arcal is bár már sokat megéltem
Sok jót és rosszat semmi nem tarthatott wixxa
Hogy elérjem a célom és ahol tartok itt ma
Elértem walamit és erre wagyok büszke
Hogy nem adtam fel pedig lett wolna mire
Kaptam az oltást és adták az íwet
Tudtam hogy ha elfutok megszakad a szíwem

Refr.:

született egy élet törvény
velük befutni mint egy örvény
velük lenni egy életen át
köztük senki nem veri magát
itt a hangsúly a barátság
ez olyan mint egy apátság
velük lenni egy életen át
köztük senki nem veri magát


Egy csapat egy érzés egy stílus egy lépés
Egy irányba haladunk és nincsen bennünk féltés
Húzzuk egymást feljebb büszkék wagyunk egymásra
Így élünk túl mindent kapaszkodunk egymásba
Elmondhatod wéleményed őszintén és nyíltan
Ha tiszták szawaid gyere wárunk sorainkban
Egy új családba lépsz mert összetartás kell
Ezt örökre jegyezd meg MI SOHA NEM ADHATJUK FEL
előadó: SZvCrew
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: New -C

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 5366
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i