Hegyesek, dombosak a vidékek
Szélesek és tiszták a környékek
Édesen fújja a szél az országút pórát
Lemossa a langyos eső minden bántalmát
Így él együtt a sok emberforma
Ahol táj és lény közt megvan a harmónia
Itt élek én is, szívom e vidék fríss illatát
S magam előtt látom a csodaszép Hargitát
Tetejéről messze ellát két szemem
Belátom ilyenkor mindig könnybe lábad a szemem
Jobbról az Olt, balról a Maros
S néha néha a vízük zavaros
Ottan van egy napunk is, ott fenn az égen
Öleli Erdélyországot teljesen, kacsintva, szépen
S aztán jönnek a zivatarfelhők
S védnek a hargitai pompás fenyők
Amelynek gyökerei erős mint mi magunk
Mélyre lettek eresztve, s kitépni nem, semmit sem hagyunk
Nagy a világ, van is tömérdek föld benne
Akárhogy is nézem, sehol máshol jobb nem is lehetne