Amikor még a szerelmünk ragyogva égett,
s szívünkben tavasz virult,
egyikünk se gondolt arra, mi lesz, ha téved,
ha könnyet fakaszt a múlt.
Szeméből látom a néma tényt,
felejtsük hát e szép regényt.
Kitépem a szívemből, és átnyújtom önnek
e búcsúkölteményt:
Ha mást szeret, én csendben elmegyek,
akárhogy fáj a búcsúzás,
útjába soha többé nem leszek,
utánam jönni fog majd más.
Hazudni nem lehet a boldogságot,
ha visszahív, én mégis megbocsájtok.
Ha mást szeret, én csendben elmegyek,
akárhogy fáj a búcsúzás.
Ne zavarja soha semmi a boldogságát,
legyen csak mindig vidám!
Szakítsa le minden percnek legszebb virágát,
nem is kell gondolni rám.
Lehet, hogy boldog lesz még nagyon,
ha boldogság kincs és vagyon,
de akkor is itt fog égni a búcsúcsókja
szerelmes ajkamon.
Ha mást szeret… (Refr.)