Sötét szárnyakon száll az éj,
a hídon sárga fény.
Lombzizzenés és holdsugár,
ott lent egy férfi vár.
Óh, csak a hajnal jönne már!
óh, csak a hajnal jönne már!
A kerti úton koppanás,
száz árnyék útra kél.
Fakó furcsa suttogás,
és úgy fél Rácz Adél.
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!
Jaj, nyissanak ki már a boltok,
húzzanak fel egy rolót!
Mert nem bírom, mert felsikoltok,
ha nem szólal meg egy rigó.
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!
Sötét folyondár ablakán,
tűnődve zúg a szél.
Kék bársonyon hever Budán
púderszín Rácz Adél.
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!
Hogy megnézzem még zöld szemét,
zúgó tenger haját,
s zöld szemének tengerén
a múltba ússzak át.
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!
Óh, csak a hajnal jönne már!