- Gyönyörű! Nem igaz?
- De.
- Lenyűgöző!
- Srácok, mi ide tartozunk...

Ezt emlékül kapod, mit én emlékül adok,
De vigyázz, mert én az elmédben lakok,
Ezek nem kétes tanok, nem küldök képeslapot,
Mert emléked elvétve elmédbe fagyott...

Ha segítesz másokon idővel megtérül,
2009 bEne, bEba emlékül...

(bEba):

A betűből szó lesz, a szavakból meg mondat,
A mondatból egy verse, mit pár ember majd mondhat,
Így emlékezz ránk, még most is jár a szánk,
Hallgasd mit a két mc megint eléd tárt,
Elég már! Azt tudom, hogy a nevem nem lesz örök,
De én a végsőkig csak megyek, előre török,
Hogy beszéljenek rólunk már régóta vártuk,
Reméljük ezt megtartod, mert emléknek szántuk.

(bEne):

Tudom, hogy ne tudnám, hogy akár egy íz,
Egy dallam vagy más váratlan erővel kelti
Olykor életre a régmúlt
Pillanatok emlékét, amely szét dúlt,
Vagy szép volt, de hát olyan rég volt,
Hogy már magad sem látod milyen színű az égbolt.
Kihatott rád a bánat, vagy ami mára
Rádöbbentett, hogy a szép csak látszat.

(Ref.2x):

Ezt emlékül kapod, mit én emlékül adok,
De vigyázz, mert én az elmédben lakok,
Ezek nem kétes tanok, nem küldök képeslapot,
Mert emléked elvétve elmédbe fagyott...

(bEba):

Azt hiszik egy fotó helyettesíti az emléket,
Pedig az elég könnyen elszakadhat, eléghet,
Felétek nyúlok, mert messze vagytok tőlem,
A zenétől vagyok boldog, a fűtől nem.
Az csak pillanatnyi vidámság, de nem vigyáz rád,
Majd észbe kapsz, ha jön az uccsó kívánság,
Akkor már késő lesz mi ezért csináljuk,
Hogy emlékeitekben tovább éljen a világunk.
Kitárunk elétek mindent amit érzünk,
Depressziót, szerelmet, mindent miért élünk.
Kérünk téged, hogy jó legyen a vége,
Nőj fel végre, kapj már kicsit észbe!
Ha egyszer gyermekem lesz, majd büszkén mutatom
A zenéket neki és mindenben támogatom.
Nagyon fogja élvezni az esti meséket,
De amíg az neki mese, nekem emlékek.
Gyermekkoromban volt nagyon sok álmom,
A legnagyobb már teljesült, láthatod barátom.
Fent állok a színpadon, ez lett a mindenem,
Hogy ezt elértem nagyon szépen köszönöm Istenem.
Vigyázz velem, mert én az elmédben lakok,
De ott csak egy békés lakó és nem rab vagyok.
Ha segítesz másokon idővel megtérül,
Mi szavakkal segítünk, ezt kapod emlékül.

(Ref.2x):

Ezt emlékül kapod, mit én emlékül adok,
De vigyázz, mert én az elmédben lakok,
Ezek nem kétes tanok, nem küldök képeslapot,
Mert emléked elvétve elmédbe fagyott...

(bEne):

Az elmédben elhagyott emléked halott...


A szálló évekkel, sok minden megy el,
De a szív, a koldus tovább énekel.
Mi remény volt régen, emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz tűnt szépek után.
Ami emlék szebb is, mint az ami él,
Romok is ragyognak hűs hold fényinél.
Ez él, ez mindig is megmarad,
De még mindig arra kérlek, hogy ismerd meg magad!
Álmokat kergettem, most előlük futok el,
Tudod-e, hogy ki az aki számodra túl jó fej?
Nyújtózz el és aztán emlékezz vissza a múltra,
Mi lehet szép is vagy durva.
Goromba az ember, nem tanul semmiből;
Könyvekből, emlékekből és csak a Lassie-ből
Tanulta meg, hogy mi az a szeretet,
Elhisz bármit, irányítani fogják, kihasználják
Az emeletek mellett. Tanulj tanulni!
Miért kell mindenre még egyet aludni?
Csak bizonytalan vagy, de nem elveszett!
A szavaknak ereje nem volt kegyvesztett.
Fegyelmez, hogy tanulj meg tőle.
Visszafog, hogy el ne fuss előle.
Erőt ad, hogy győzd ki lelőne,
Én tanultam belőle, hatalmas erőm lett.

(Ref.4x):

Ezt emlékül kapod, mit én emlékül adok,
De vigyázz, mert én az elmédben lakok,
Ezek nem kétes tanok, nem küldök képeslapot,
Mert emléked elvétve elmédbe fagyott...