Nem várlak én vissza többé, nem szabad a múltat visszasírni.
Hogy is tudnék én már néked ilyen fájó, megcsalt szívvel hinni.
Találok majd szebbet, jobbat, aki egyszer megvigasztal engem,
Akkor talán elfelejtem, hogy miattad oly sokat szenvedtem.
Azt hitted, hogy boldog leszel, mert a szíved gazdagságért adtad,
Nem gondoltál soha arra, hogy nékem csak a bánatot hagytad.
Megvetettél, kikacagtál, énnekem meg fájt a szegénységem,
Azt, hogy téged szerettelek, tudom, te már elfeledted régen.