Nárdi a porondon, a színes ruhás kismajom.
Az élet egy színdarab, nekem is a színpadom.
Legelől állok, de nem lógok ki a sorból.
2 kezemmel emeltem ki magamat a porból.
Nézzétek meg hol tartok, el sötétült a lelkem.
Sosem szóltam semmiért, mindig mindent lenyeltem.
Mindenki azt mondja : Nárdi egy boldog gyerek voltál.
Egy igazi barátság, többet ér minden szónál.
Semmise az aminek látszik, megtanulhatnám most már.
Sokat segítene, ha szemem tisztára mosnám.
Mert minden ocsmány, csak sosem azt mutatja.
Az igazi arcom mutatnám én is, nem sok ember mulatna.
A tudatba beférkőzök, otthagyom a névjegyem.
Mindenki megtudja hogy a Nárdi név mit jelent.
Csapkod az ajtó, a szél mozgatja.
Rohan az idő, nincsen ami megfogja.
A szerelem hajt,de átlapoz mint egy könyvet
Nevess ki bátran,ha kicsordul a könnyem
Gyarló a népem,csak Mátyás volt igazságos.
Héj nagy magyarok!Ezt valahogy kihagytátok.
Minden percet kihasználak,írom az életem
Mesélek a máról,add ide a két kezed.
2 embernek köszönöm,hogy el jutottam idáig.
Saját magamnak,meg anyámnak.Ő sohasem hibázik.


Addig fogtam anyám szoknyáját,míg nem kiszakadt
Harcolok az élettel,míg nem kitagad.
Hajt a vérem,ameddig lélegzetet veszem
Addig énekelek,míg a csatát nem nyerem.

Addig fogtam anyám szoknyáját,míg nem kiszakadt
Harcolok az élettel,míg nem kitagad.
Hajt a vérem,ameddig lélegzetet veszem
Addig énekelek,míg a csatát nem nyerem.


Mikrofon által vész,aki mikrofont ragad.
Mikrofon által vész,aki a mikrofonba tagad.
92 egy újabb művész született.
Két lábra álltam,és kértem egy füzetet.
Kértem egy tollat,és írni kezdtem.
Írtam a rímeket,és keveset nevettem.
A valóságról írtam,ahol a könnycsepp a tenger.
Fájdalom a szeretet,és a szerelem a fegyver.
Az aurám indigó,s belül sem vagyok fényes.
De amit szívből írtam,mindig csak az volt igényes.
Te meg én mi ketten,de a harmadik az idő.
Ő a korlát előttem,de egyszer úgyis kidől.
Oldozz fel uram kérlek,mert vétkeztem.
Kerestem a boldogságot,és nem fékeztem.
Csalódtam magamban,cserben hagytam magamat.
Mikor rájöttem mi vagyok: Csak a világ szívén egy daganat.
Két pár kéz,egy az egyben a parton
Nem győzött le a sors,nem rakom le a kardom.
Nem adom fel a harcom,Nárdi rendíthetetlen.
Akkoris folytatom,hamár fennt az egekben.
Onnan küldöm majd az igét,belátásra bírom
Azt a kicsinyes országot,amit hazámnak hívok.
Minden sor mit írok,a saját hátamon csattan.
Ez nem én vagyok,nem,lehet csak álmodok,vagy meghaltam?!



Addig fogtam anyám szoknyáját,míg nem kiszakadt
Harcolok az élettel,míg nem kitagad.
Hajt a vérem,ameddig lélegzetet veszem
Addig énekelek,míg a csatát nem nyerem.