A gyárban, ahol dolgozom
Az igazgató Kropacsek,
Akit ő megszeretett,
Még soha rá nem fizetett.
Bent lenni a vezetői kegyben,
Érvényesülést jelenthet egyben.
Az aranyat se tárják fel mind rögtön a lelőhelyen,
Hát megkezdtem a hajbókolást a megfelelő helyen.
A hízelkedni tudás na nem kis érték,
Senki nem vette még rossznéven, ha dicsérték.
Az egyik gyűlésünkön
Ötletet szó követett –
Felálltam s csak annyit mondtam:
„Éljen, éljen Kropacsek!”
A székekről rút irigységgel
Bámultak a kollégák,
Én nagy büszkén vételeztem,
Kropacsek szép mosolyát.
Az arcára volt ráírva, hogy hálás,
A számomra oly stabil lett egy állás,
Én kihívón ismételtem:
„Éljen, éljen Kropacsek!”
És hátul tapsolni kezdett
A ronda stréber Polacsek.
Megakadt a szó a szónok torkán,
Mindent elsöpört a nagy tapsorkán.
Mindennapos lett azóta az eset,
Hogy egyemberként üvöltöttük –
Vezényszómra süvöltöttük –
Ütemesen dübörögtük.