Reggel arra ébredek, hogy már nem alszom:
Ébren sosem álmodom,
Mert egyedül vagyok, akárhogy számolom.
Ez a tudat a pokol tornácára űz,
Kialszik bennem a tűz.
Mert minden tévedés, minden pofára esés,
a magány láncára újabb gyöngyöt fűz.
Bárcsak egyszer a 7-es busz úgy menne tovább,
Hogy a hely mellettem foglalt már!
Bárcsak egyszer jönne egy barna hajú lány,
Akitől kinyílna a hóvirág!
Akitől kinyílna a hóvirág!
Az utcán bármerre megyek, turbékol néhány boldog pár,
Kik egymást megtalálták már.
Csak azt nem értem, ez nekem miért nem jár.
Nem tudom, hogy mitől ily bonyolult dolog a lány,
Számomra ez nagy talány;
Mert olyan vagyok, mint egy rosszul kitöltött,
egy százszor visszadobott nyomtatvány!
Bárcsak egyszer a 7-es busz úgy menne tovább,
Hogy a hely mellettem foglalt már!
Bárcsak egyszer jönne egy szőke hajú lány,
Akitől kinyílna a hóvirág!
Akitől kinyílna a hóvirág!
(Még két refrén vörös hajú illetve kopasz lányokkal)