Szabadon jártam, keltem
mégsem hittem el és így a végén
elértem a partot, mossa víz,
először néztem rajta végig
kezemet fogta hajdan
velem volt és ott a szélen állva
nem gondolt semmire
csak puhán rántott bele
ebbe a világba
szertehúzott évek, bennük érzem
a sok irányt más-más iramban
ahogy a szemem látja a részeket
úgy hagyom a lábnyomom a földi korban
"És ha végeztél és nincs több cél"
mondja s tölti a lapot kigondolva
rólam a véleményt, s a sok miért
válaszolja, válaszolja
Nekem így jó. Nekem így volt.
Nekem így alakult, s ez most már nem gond.
Nekem így jó…
Pehelysúlyú tétek,
egyengetett lépések, és így tovább
merészen a vajban
tolom a kést, hogy jobban higgyem azt hová
tartottam eddig éppen
sok apró lépésben most elértem
a törzsből kiálló részt,
az ágat, a gallyat, rügyet
és a legvégét, ahová hajtok még
Nekem így jó. Nekem így volt.
Nekem így alakult, s ez most már nem gond,
ez volt, így alakult,
így volt, így jó is volt.