Van olyan napom

HegyiTibi

Van olyan napom, amikor semmi sem sikerül
Csak megvonom a vállamat a végén úgyis kiderül
Hogy minden úgy van, ahogyan lennie kell
Hogy mi lett volna ha, az engem nem érdekel
Mert van olyan napom is amikor minden stimmel
Sőt, jobban is alakul, mint amire számítok
Van amitől érzem, hogy érdemes élni
Boldog pillanat amikor az időt megállítom
Van olyan napom, mikor minden marad ugyanaz
Minden halad ugyanúgy, csak követem az utamat
Összefutnak a vonalak a Tesókkal, pacsizunk
Eljön a péntek, kegyetlenül beiszunk
Így lesz olyan napom is, tudod a másnap
Amikor mindent másnak látok, mint azelött
Minden úgy változik, ahogy én is változok
Túl sokat nem áldozok be, ezt tartom szem elött


ref.:
Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit

Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit


Van olyan napom, amikor többre vágyok
A lehetetlent próbálom, és kergetek álmot
A csúcson megállok, ha sikerül elérnem
De, néha jobb nem megkapni azt amit akartok ezt értem
Van olyan napom, mikor érzem, hogy elég ami van
Amit akartam megkaptam mindent
Hidd el, szilárd a föld alattam
Nem hajtok a nagyra csak tartom a szintet
Van olyan napom amikor minden mindegy
Nem érdekel semmi, és pont ez a lényeg
Csak élvezem az életet, minden percét
És nem hagyom azt, hogy a sok gond szedjen szét
Nézd, Van olyan napom, mikor minden lépés bejön
Mikor elhiszem, hogy van még világot megváltó erőm
Ezért van az, hogy a lejtőn nem indulok el a mélybe
Figyeld hogy csinálom, és az eszedbe vésd be


ref.:
Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit

Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit



Van olyan napom amikor elérek valamit
Amikor az élet valahogy mindent jól alakít
Attól leszek valaki, hogy mégis magam maradok
És jó irányba haladok, mert sikereket aratok
Van olyan napom mikor ott vagyok helymen
A dolgomat elvégeztem, vár rám pihenés
Velem a csajom, felpezsdít a szerelem
És mindezt megérdemlem, nem tévedés
Van olyan napom, amikor kevés a pénz
De nem ez számít igazán, a lényeg az, hogy élsz
Van a fejemben ész, van a szívemben szeretet
Én önmagam vagyok, nem játszok szerepet
Van olyan napom ami nehezebb a többinél
De mindent megoldok, nincs olyan akadály
Ami megtörne, a kedvemet szegné
Eljön a nap amikor az álom valóra váll


ref.:
Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit

Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit

Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit

Egyik nap utátán jön másik
Az életben, minden nap ajándék
Tudod miért élsz, mi ami számít
Ne add fel, még elérhetsz bármit
előadó: HegyiTibi
album címe: Végtelen Tenger LP
megjelenés: 2013
hossz: 4:43
kiadó: Dalok.hu
zeneszerző: Hegyi Tibor

szövegíró: Hegyi Tibor

stílus: hiphop, rap
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1735
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i