Nem hívott, óvatlan mentem vele.
Mellé kerültem, hagyta végül és
később se tudtam, hogy zavarja-e
a borzongás, a táj csak átverés.
A szerpentinen durva féknyomok,
lassít a félelem, hogyan tovább.
A száguldásban én magam vagyok
ki útnak képzeli a szűk szobát.
Ref:
Azt mondta nem volt még
sosem szerelmes,
de én tudom hogy volt,
belém, halálosan.
Meg is halt akkor és
így elfelejtett,
felismerne most
de még túl messze van…
A sűrűből ijedt kis őzszemek
villannak és megint eltévedek.
Elveszni kéne, újra megtalálni
a pontokat, amik még biztosak.
Előre nézni és tengerre látni,
hullámban hinni, hátha elragad.
Minden fény és irányjelzés hamis –
eltájolják bennünk az éjszakát.
Én majd eltitkolom előtte is
min ment keresztül az, ki erre járt.
Ref:
Azt mondta nem volt még
sosem szerelmes,
de én tudom hogy volt,
belém, halálosan.
Meg is halt akkor és
így elfelejtett,
hogyan lehetne most
keresztbe párhuzam?
A sűrűből ijedt kis őzszemek
villannak és megint eltévedek.