Jönnek a téli hónapok, még viszonylag jól vagyok,
Csak a torkom az, mi mindig fázik, kvázi megfagyok.
Legtöbb barátom farok, azért mer' asztmás vagyok,
Van hogy tényleg igazuk van, hisz sokat krákogok.

Van, hogy nyelni se tudok, van, hogy majd megfulladok,
Az élet nehéz, ha jönnek az asztma rohamok.
Aztán már csak szaladok, megyek, futok, rohanok.
És a torkom is zengi, hogy neki már ennyi, szinte meghalok.

BTW, megárt a sok futás, semmi sportolás,
Se késés közben esedékes busz után futás.
Már 90%-os MÁV kedvezmény se jár,
Árengendmény se szóval így jártunk sajna már.

Néha van, ha már az asztma elfajul és előtör,
Olyankor csak viszkető érzés vesz körül először.
Aztán, ha már társaim torkában elég kárt tett,
Beüt a nyavaja, mifelénk a neve ASZTMA DUBSTEP.

*kucc-kucc*

Megkímél a kínhaláltól néha egy-két inhalátor,
Így a bátor asztma tábor nem riad meg semmi mástól.
Nincs okom panaszra, mert összeszedtem pár havert,
Akiknél a betegségük hatalmas nagy port kevert.

Folyton csak kapar a torok, minden mást most hanyagolok,
Nem akarok semmi mást, csak asztma mentes állapotot.
Nem segít a porcukorba mártogatott Halls cukokra.
Tesin sem focizhatok, pedig ez nem a válogatott.

Én dolgozom te tanulsz, ebola vírus tetanusz,
Mindent túléltem már, de az asztma rosszabb, mint a tífusz.
Talán majd a csokinyuszin segít néhány Robitusin,
De nekem semmi se használ, asztmán max tán némi napirutin.

Nem érdekelnek a gyógyszerek, egyszer majd úgyis jól leszek,
Rosszabb már ennél nem lehet, megnehezíti az életet.
Kiskorom óta már szenvedek, van, aki ezalatt sztár lett,
Jön az Asztma Dubstep.

*kucc-kucc*