Dé-Zé:
A fejedben egy hang üvölt, a szívedben meg egy suttog,
érzed, amit tenned kell, de a fájdalom már túl sok.
Nem látod a kiutat, a szíved szinte néma,
ki tudja mi lesz holnap, ezért magas lángon égsz ma.
Így felejtesz el minden meg reggelt a múltban,
tudom milyen érzés, illetve régebben tudtam.
Ma meg már azt sem tudom, hogy köztetek ki vagyok,
a kezdésnél állok, de már csak elmosódó alakok.
Az elmém a tenger, az óceán a viharok
a szívem a sivatag, itt nincsenek virágok.
Nem kergetek álmokat, kergetnek az álmaim,
az élet egy ketrec, szabaddá tesznek vágyaim.
Mi szabadon élünk – azt tesszük, amit tennünk kell,
mert azt tesszük, amit jónak látunk a szívünkkel,
ezért van, hogy úgy mesélem el most a dolgokat,
hogy lemossa a hazug mázt, és meglátod a foltokat.

Refrén:
Meséld el, milyen volt, meséld el mit dalolt a szív,
mit nem mondott a száj, ha jó, ha fáj, kérlek, mesélj már…

BiM:
Végtelen történet.
Meséld el!
Végtelen dallam.
Zenével!
Véges a szó, de ha megfog a flow, meg a zene kifordul a kezedből a Jo!
Ez egy láncreakció, robbansz belül
és felég minden, mi ott van, gyerünk,
az ég felé kezünk és a tekintetünk,
az egész világnak, ha kell, nekimegyünk.
Csak, hogy legyen mit mesélni egyszer,
barátok, szerelem, élni egyszer lehet ebben a korban
és én már szóltam előre, hogy te sem fogsz eltűnni a porban.
Ha lehúz a mély, letaszít egy árny,
beindul az instru és kinő a szárny,
meséld el milyen, add ki mi bánt, ami fáj, ami jó, a semmiért sose kár.
A mesekönyv nyitva, a történetek,
személyes ismerősök, megtörténtetek,
és nem tartom magamban, némán ordítom,
egy csodával a világot megfordítom.

Dé-Zé:
A barátaim az életem, oda nem egy peace-t dobok,
A szüleim adták az első beat-et, ott a szív dobolt
A csajom ad erőt, meg tollat a kezembe
és ő az, aki minden szöveget elsőként hesszelbe…
A múltamon merengek, sok fájó pont a képekben,
de legfájóbb, hogy másnak fájó dolgokat én tettem.
De az utamon már csak így maradhattam állva,
látok másokat elesni, kiknek szíve árva.
Az én szívem zárva, kulcs az én kezemben,
vannak páran bent, de a többit elkergetem.
Milyen szép volt régen, a kezdetek kezdetén
megbíztam benned, -ezt soha nem feledném.
De az idő változik, a mesék elévülnek,
vannak akik álmodnak arról, amit mi élünk meg,
ezért van az, hogy a mesém minden oldalon folytatom,
mert nekem az egész életem a mesélő korszakom.

Refrén
Meséld el, milyen volt, meséld el mit dalolt a szív,
mit nem mondott a száj, ha jó, ha fáj, kérlek, mesélj már…

BiM:
Mesélek én, de van, ki félreérthet,
de a mesém ily korán nem érhet véget.
Az égre nézek, aztán a földre,
mert tudom, nem maradunk itt örökre.
Sok jó, sok rossz, mit elkövettem,
volt, hogy magam is elvesztettem,
volt, hogy más útját akartam járni,
volt, hogy azt hittem, legyőzhet bárki.
De ha tisztul az égbolt, azt mondom, elég volt,
gyönyörű idők, ó, de szép volt,
de jött a tré is, mindig újra,
sokszor terelt téves útra.
Jujj, de durva, egy mese az életem,
tündér meg rém, de én kiélvezem,
míg tehetem, csak jár a szám,
elmesélem, mi van velem nap-nap után.

Refrén
Meséld el, milyen volt, meséld el mit dalolt a szív,
mit nem mondott a száj, ha jó, ha fáj, kérlek, mesélj már…
Kérlek mesélj már, kérlek mesélj már!!