Mint egy elfolyt festmény,
Épp olyan homályos a tegnap estém.
Szánalmas gyógyír a stresszre.
Az eredmény persze, hogy romokban fekszem.
Keresem a kirakó darabjait,
Az ágy csak húz, hogy maradjak itt.
Forog velem, csak úgy mint a világ.
Kinek a nyakába varrhatnám a hibám?!
Folyton csak gyötör a lelkiismeret,
Nem ez az első eset, elismerem.
De az utolsó! Abból is a sokadik…
Elsöpörném önmagam romjait.
Ha lenne olyan aki felsegít,
De a maradék remény is elveszik.
Egyedül vagyok szemközt a plafonnal,
Azt kívánom, legyen holnap azonnal.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Ez az ára az éjszakának.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Túl hosszú lesz a másnap.

Veszélyes minden mozdulat,
Amíg őrlődöm más biztos jól mulat.
Kivel jöttem haza, mikor és hogyan,
A kérdések mindig újabbakat hoznak.
Idegen, de mégis ismerős, illat,
Arc, ami egyre többször bevillan.
Pörgetem a telefonkönyvet,
Mélylevegőt veszek, úgy könnyebb.
Ki az az angyal(valaki), mi a neve,
És miért akarom tudni, mi van vele?
Magam sem találom, akkor Őt hogyan?
Egy alkalom volt,nem lesz több olyan. -
Fejfájás mellé önsajnálat,
Depresszióba torkollna a másnap
Ha nem hajolna fölém csillogó szemmel,
És egy csókkal kíván jó reggelt.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Ez az ára az éjszakának.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Túl hosszú lesz a másnap.

Magával ragad minden vonása,
Csak mosolyog, de nem szól.
Színt csempész a kietlen szobába,
Pedig előbb még nyoma sem volt.

Új illat, de mégis ismerős,
Új látvány, olyan ismerős,
Új hang, de ismerős,
Ez az érzés olyan ismerős.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Ez az ára az éjszakának.

Ma késő este is korán van,
Nem érek önmagam nyomába.
Túl hosszú lesz a másnap,
Túl hosszú lesz a másnap.