A múlt
A Plazmabeat produkció azzal a céllal indult el 2006-ban, hogy a múltba
veszett szinti-pop stílus visszakerüljön a köztudatba. Megálmodója -
Grag - úgy gondolta, hogy a kissé szomorkás énekdallamokat modern
klubzenei környezetbe elhelyezve, érdekes képet alkothat.
Az első kislemez ingyenesen letölthető volt, így hamar eljutott a
célközönséghez. A Plazmabeat bejárta az internetes és vidéki rádiókat,
zenei lapokat, zenei televíziókat és egyéb média felületeket.
A Plazmabeat-nek 2006 és 2009 között 4 önálló maxija jelent meg.
2008-ban 2 videóklip is készült (Hegyeken túl, Hív a végtelen),
amelyeket az élenjáró könnyűzenei csatorna, a Viva Tv is műsorára
tűzött.
Grag ezután felfüggesztette a Plazmabeat működését, mert nem szeretett
volna uniformizálódni és számára nem kielégítő zenei stílust képviselni,
a további sikerek elérése és fenntartása érdekében.
A jelen
A Plazmabeat ebben a felállásban 2010 novembere óta létezik, amikor Grag
és Niki elhatározta, hogy kompromisszummentes elektronikus zenélésbe
kezd. A csapat zenei stílusát jelenleg a Pop, az Electro és a New Wawe
jellemzi leginkább.
Niki hangjával és megjelenésével új értelmet kaptak Grag alkotásai és
ezt követően eddig soha nem látott és hallott színvonalon, immár együtt
készülnek az új dalok.
Mind zeneileg, mind szövegileg próbálják egy kicsit más megközelítésben
prezentálni dalaikat, mint azt jelenleg a magyar könnyű és pop zenében
teszik sokan.
Grag és Niki elzárkóznak a modern zenei trendektől. Sokat merítenek a
korai 80-as, 90-es évek szinti-popjából, ezért leginkább a retro-s,
pop-os hangzás, ill. dallamvilág jellemzi munkáikat. Ezt a hangzást, a
szomorkás énekdallamokat Niki profizmusa és énekhangja teszi igazán
egyedivé és érdekessé.
A csapat egy ingyenesen letölthető kislemezzel mutatkozik be, amely 6
számot tartalmaz. A kiadvány 100%-ban a saját szellemi termékük. Sem
kiadói, sem produceri támogatást nem vettek igénybe. Elméletük szerint,
az egyedi gondolkodás és látásmód hosszú távon talán még célravezetőbb
lehet, mint egy már kijárt úton, valaki után másodiknak célba érni.
Hitvallásuk szerint csak így lehet megkavarni és megszínesíteni azt a
zenei állóvizet, amit jelenleg tapasztalhatunk országunkban.
A jövő
A megújult Plazmabeat igazi színfolt lehet a jelenlegi hazai zenei életben.
Jövőbeni terveik közt szerepel egy - a kislemezt követő - videoklip is,
továbbá egy teljes nagylemez elkészítése 2012 tavaszára ill. ezután
minél több helyen élőben is bemutatni a dalokat.
vissza