Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2025-02-01 10:13:02
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 63
Tavalyi teltházas Barba Negrás koncertje után az extrém bulijairól ismert dél-afrikai rap-rave csapat, a Die Antwoord visszatér Budapestre. Ezúttal emelik a tétet és 7 év után ismét a Budapest Parkba hozzák el őrületes slágereiket június 18-án, a Live Nation szervezésében.
A dél-afrikai Cape Town-ból származó formáció már többször bizonyította Budapesten, hogy ahol ők megjelennek, ott garantált az őrület, a buli és az extrém show.
Ninja és ¥o-Landi eddig olyan slágereket tett le az asztalra, mint az I Fink U Freeky, a Baby’s On Fire, az Ugly Boy vagy éppen a legutóbbi, Pokémon című daluk. Munkásságukat több millió rajongó követi 183 országban, eszement klipjeiken pedig több milliárdnyi megtekintés található. A csapat a zef-ellenkultúra zászlósa, saját kiadójukat is Zef Recordz-nak keresztelték és tavaly kiadott dokumentumfilmjük is a ZEF The Story of Die Antwoord címet viseli.
A zenekar 2024-ben, 5 év után indult ismét turnéra, a visszatérés pedig olyan jól sikerült, hogy tavaly három koncert körutat is lenyomtak a világ különféle pontjain – köztük Budapesten is – most pedig 2018 után ismét a Budapest Parkot veszik be dübörgő ütemeikkel június 18-án.
A koncertre itt, ittés itt lehet jegyet váltani.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Megjelent Pápai Joci és L. L. Junior közös dala
tovább
Népzenei gyökerű kompozíciók a Hagyományok Házában
tovább
Matteo Bocelli Budapestre készül
tovább
Muzsikás-koncert lesz november 11-én a Pesti Vigadóban
tovább
Molnár Tamás eddigi legnagyobb koncertjére készül
tovább
Jövőre nem lesz Balaton Sound
tovább
DR BRS és Radics Gigi új, közös átdolgozása, a „Dilemma” – a klasszikus amerikai sláger magyar verziója
tovább
Szuperzöld: új videóval jelentkezett a 25 éves Fish!
tovább
A kultikus FLM harmincéves szünet után új hamisítatlan szintipop-dalt hozott el újra
tovább
Első önálló budapesti koncertjére készül a norvég sztár, AURORA
tovább
Fishing On Orfű: megjelent a 2025-ös fesztiválhimnusz
tovább
Lionel Richie Budapesten koncertezik
tovább
Újra kamasznap a Parkban - a JusTeenTime idén is várja a 12-15 év közötti fiatalokat
tovább
Tudósítás: Sisi dupla Akváriumos fellépése Sziget Nagyszínpadot vetít előre
tovább
Programsorozattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját márciusban a Müpa