Mínuszok röpködnek és vele szűnnek a színek
Súlytalan ólompehely a lélek
Nézd, milyen szép ívben katapultál az élet
Ejtőernyőse lett a télnek, de soha nem ér földet
Kasmírral bélelt világ
Ki szabja ránk, ki szab ránk új ruhát?
Emberöltő, felhő-kabát
Ki szabja ránk, ki szab ránk új ruhát?
Szöget üt leszegett fejjel
Párhuzamot vonna már
A végtelenben összeérek
Veled, de most várj még rám
Várj még, várj, ha tudsz
Én most átvállalnám
Várj még, várj, ha tudsz, ha fáj
Átvállalnám
Mielőtt még meggondolnám
A keresztet most átvállalnám
Olyan szép törékeny, csak alighogy-élet
Áttetsző porcelán a lélek
Délibáb meghajol, de semmi nem ér véget
Csak a horizont paraván mögé nyugovóra térek