Kint lakom én Kisperjésen
A pusztai karámba
Éjjel-nappal mást sem teszek
Gondolok a babámra
Hogyha minden sóhajtásom
Galambszárnyon kísérne
Galambok közt mehetnék a vasárnapi misére
A Perjés-i széles pusztát
Csak a mennyég köríti
Künn a pusztán a szűz gulyát
Bojtárgyerek téríti
A vihar is nekifekszik,
Hogy a lovát beérje
Fulladozva kap nyakán, a leng lobogó sörénybe.
Nem megyek én a templomba
Tisztelendő fő atyám
Mert akit én úgy szeretek
Az az enyém nem lesz már
Oda minden sóhajtásom
Elhagyott a kedvesem
Azóta nincs imádságom
Sem papom, sem Istenem.
Elmegyek mert kitagadtál,megcsaltad a szívemet.
Össze törted megtiportad,hűséges szerelmemet.
Lehet,hogy még te is csalódsz,megbánod a tettedet.
Izennél a szellők szárnyán s hívnál vissza,engemet.