Elviháncolt a tavaszi zápor,
kék az ég megint,
Meguntalak istenigazából,
Szergej Jeszenyin!
Unalom nagy láthatatlan szárnya
a fejed felett,
dalaiddal porló dédapádat
föl nem keltheted!
Szavak, igék sorvasztják el álmod,
esztendőidet,
Papír nyeli el sok fényes álmod,
ásatag kötet.
Valaki lustán kutatva verset,
néha ráakad,
Tetszik kéklő tájad, piros ested,
nem kellesz magad.
Nem másít a Föld arcán az ének,
dombot se szakít,
Megfeszítve jajgatnak a szélben
ékes szavaid!
Nem tud már a süket ég megszánni,
Pilátus kiad...
Éli, Éli, lama sabaktáni!
Hagyd bukni fiad!