A gyűlölet vezérel, pusztítás él bennem
Ha te rosszra gondolsz, én segítek benne
Romlást hozok minden, minden földi jóra
Velem tart a Gonosz, a gyűlölet légiója

A gyűlölet ura lettem, a poklok tűzében fürdök
Ha nekem úgy tetszik, én tartok eléd tükröt
Megfertőzlek téged, a lelkedbe oltom vérem
Cserébe nem mást, csak a boldogságod kérem

Sötét éjjelen erdő felett az ősi Hold
Tiszta fényben fürdik az élő és a holt
Nincsen árnyékom, lelketlen halott vagyok
A Hold mossa belőlem a gyalázatot…

Fénytelen nappalon új erőre kapok
Hogyha nem vigyázol a lelkedbe marok
Szívedbe kést vágok, az életed tépem szét
Csak halkan súgod nekem: „Ó ne, ne, Széth!”

A fájdalmad látványa boldogsággal tölt el
Nem érzek szánalmat, csak nevetek, hidd el!
Gonosz lényem gyötör, bemocskolja múltad
A ködből születek, a homály elbújtat

Csöndes éjjelen egyedül a Hold alatt
A tisztességből bennem már semmi sem maradt
A Fény mossa lelkem, égő fájdalom bennem
Fáj, mert embernek kellene lennem…

Maga vagyok Széth
És nem hagyom, hogy élj
Megölöm a jót
Belédfojtom a szót
Gyűlöletben élsz
Senkitől sem félsz
Jó tanítvány vagy
De ez hidegen hagy

Lelkem fekete
A hazug szó ereje
Tart életben még
Szívem tűzben ég
Szemembe nézel
Gyűlöletet érzel
Ez volt a célom
Ez volt a célom!

A gyűlölet éveiben fájdalom él bennem
Ellened vagyok, bárcsak ne ezt kellene tennem
A torkodnak ugrok, gyűlölöm a hangod
Becsukom a szemem, de látom még az arcod

Én hozom el neked minden egyes napod
Hogy a Fényt láthasd, a véremet adom
Lehet, hogy ezt te nem tudod, nem látod
De átélem veled minden, minden álmod!