Égbe nyúló hegyek alján, sötét éjszakákon
Szomorúan áll egy honvéd az orosz határon
Az ajkáról ima rebben emlékek, merengnek
Kis falunkról, barna lányról
Otthon maradt boldogságról
Golyó süvít el a fülem mellett
Ha majd egykor vége lesz a világháborúnak
Mikor minden honvéd előtt piros rózsát szórnak
De már akkor én nem leszek az élők sorába
Nem lesz díszes temetésem
Csak egy rakott fakeresztem
Ez lesz az én gyászos temetésem.
Isten veled édesanyám megyek a harctérre
Nem leszek az édesanyám drága szemefénye
Ha egy golyó szíven talál engem a harctéren
Isten tudja mi vár reám
Isten veled édesanyám
Most látod a fiad utoljára talán.