Jó reggelt kívánok, egy újabb nap van. (Hey...)
Ágyamból kimászom, elköszön a paplan. (Nah...)
Valami súgja belülről, magamat ne hagyjam.
Vígasztalj kávé, símogat és suttog halkan.


Jó reggelt, súgja a fátyol,
mi rég tör búsan hol itt a szájon,
homályosan egy messzi tájon,
nevetnék át egy pupilla rácson.
Forog a szobám, benne a csend,
padlón árnyék kígyó liheg.
Jó reggelt!
Jó reggelt mondja a testem,
fáradt rossz és űzött lelkem.
Tükör előtt a tegnapi rím hallgat.
Forog az ágyam, benne a csend,
árnyékomon párnám pihen.
Jó reggelt!


Hey... Jó reggelt... Nah...
A párnám széle izgalmas mintára kopott,
valamit megint ellopott rövid álmom,
mert éjszaka még elhittem, hogy emberként is lehet szállnom.
De a sziréna hangja hasítja ketté ábrándom,
mégis a fehér fal felé fordulva újra látom
magam előtt végtelen völgyek labirintusát,
ami kenterbe veri egyaránt Ausztráliát, a Szaharát és az USA-t.
Hol a jéghegyek pereme sivatag,
amitől sok földhöz ragadt aktatáskás üzletember kiakad,
és inkább rohan fürdeni.
Én szeretnék még sok lila kolbászt termő fát elültetni.
Űrhajóval száguldani a kiskörúton.
Tucatnyi szőke lánnyal megszabadítani magam a bútól.
Úgy jönni el a benzinkúttól, hogy nekem fizettek.
Olyan sört inni hajnalig, amit nem vizeznek.
Olyan emberek között élni, akik nem csak arra figyelnek
milyen drága a cipőd.
Olyan világot építeni közösen, ahol megbecsülik az időt
mit munkádba fektettél.
De aztán nyitott ablakomon befúj egy kis kósza szél
és csak annyit súg: jó reggelt... Hey...
Jóreggelt... Jó reggelt...


Én nem értem szavát a csöndnek,
csak nézek egy szűk utcán,
ahol körbeharapnak most a fények,
és úgy játszanak a pupillán.


Jó reggelt kívánok, ma leszek csak bajban,
hiszen, ha ébren álmodom elvisznek fehér kabátban.
Miért kell, miért kell? Neked mindig a balhé Feri, miért kell?
Hiába ordítod ki az ágyból: én nem kelek fel!


Én nem értem szavát a csöndnek,
még az árnyékom sem engem idéz.
Egy öregember ballag a ködben,
Csörömpöl az utca kövén...


Kérded: hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok,jól.
Kérded: hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok,jól.
Fázom... Helyetted fázom.
Hallgatok, hogy elmondjam: miért nincs ez jól?
Persze, persze félek, és persze, ha megkérded:mondom jól vagyok, jól.
Látom, ahogy fényképeket gyűrsz,
mert nem vagyok jól.


Láttalak délután,
Fantáziám sötétzöld mezején
egy kéz nyúlt egy másik kéz után.
A sors engem miér' utál?
Nem is ismerem.
A világ minden kincse sem tenne boldoggá nélküled.
De ahogy majdan összedől minden épület,
én is felejtek,
mert emlékezni már régóta nem merek.
Szekrényem tetején a képek,a levelek,
és még mindig érzem illatod,
talán az egyetlen megoldás, ha mindent itthagyok.
De persze, igen, jól vagyok, ha kérded.
Tudom, mindent rendbe tesznek majd az évek.
Köszi, tényleg, jól vagyok, vagy inkább csak élek.
Döntsd el a szememből,
tudom megismernéd ezerből.
Én is a tiéd, a szád ízét, a bőröd, a kis szoknyád,
Istenem, meghalnék, ha ezt visszahoznád.
(Visszahoznád...)


Kérded: Hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok,jól.
Kérded: Hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok,jól.
Hallgatok, hátha elmondod,
miért nem vagy jól.
Mert rajtad látom,
magamon látom,
Hogy miért nincs ez jól.
Hogy csak fecseg a lélek, hogy csak beszél a száj,
a szem semmit sem lát, a kéz ráncosan vár.
Jól vagyok,jól...
Jól vagyok,jól...


Tudom,hogy nem illek hozzád,
és te nem illesz hozzám.
De mikor éjjel bújsz,
valahogy mindig a szívem legmélyéről húz az érzés.
Bemutatkozik a szerelem,
sajnos nem az én kölyköm, hiába nevelem.
Mindig egy újabb csínnyel csábít titkos kalandra,
amit eltapos a hajnal, igen tudom, holnapra semmi sem maradna.
De a tegnap a miénk,
mikor lelkem ócska testemből kilép.


Kérded: hogy vagyok jól?
Mondom: Jól vagyok,jól.
Kérded: Hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom: Jól vagyok,jól.
S az utolsó fénykép a földre kerül,
mert nem vagyok jól.


Igen, Ha kérded:Igen,jól vagyok.
Ha bárki kérdi:mindig jó leszek.
Igen,mert érted,mindent otthagyok.
Akár a hóember másnap,csendben olvadok.
Igen, Ha kérded:Igen,jól vagyok.
De nélküled érzem,biztos elveszek.
Barátságban,én és a rossz napok.
Messze még a hajnal,Feri elandalog....


Kelj fel, Járj, nézz, érezz, ahogyan én, ahogyan mi.
Lehet Meló vagy Gimi, lehet idős vagy tini.
Csak egyet ne felejts el soha: magadban hinni.
Előre mint a hunok hajdanán, a Kárpátokra mikor a köd leszáll,
A képlet összeáll. Na jössz-e már?
Döntsd el és tartsd magad ahhoz
Hiszen minden nap valami mást hoz,
mi mégis maradunk.
Földbe döfve a kardunk,
mára ellepte a rozsda
A város összes mocska
rakódott szivünkre,
és még kérdik hiszünk-e?
Persze, de kinek az istenében?
Kint a réten, a fűben, a felhőkben,
A vadat mikor meglőttem,
és ettük hogy éljünk,
sereget toborozva hazánknak
Hogy senkitől se féljünk.
Ez volt, ez a múlt
mikor fiatal tehetségek tömege hullt a porba,
Mire manapság szimplán rámondják
hogy ronda, régimódi, egyszerű
Szerintem emberi, élettel teli remekmű.
Szerintem emberi, élettel teli remekmű.
Yoo


A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal
A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal


Én is voltam 16 meg 17,
Sok tervem kinevették.
De ahogy a törökök a sok várat
FankaFeri meg a barátai bevették a házat.
Levakartam magamról a mázat,
Amit a követelmény égetett rám.
Fél tucat lány, 2 rekesz sör
Megment a félelemtől
Régen is épp ezekről rappeltem
Csak másként, Persze mint mindenkire,
rámfért egy kis tapasztalat
Ne verd át magad, a verdád marad
Te szállsz csupán máshova
Az ördög lábnyoma a házunk előtt minden reggel
Ezt soha ne felejtsd el, mert ha
Pisztolyt tartanak az arcomba
Akkor is tovább vívom a ha arcomba lősz
És csak annyit suttogok: kösz!
Egyszer majd csak te is felnősz
Ítélni kidobott idő és energia,
Mint ahogy levenni a polcról a régi sebeket
Azt hiszem soha sem változom
Mindig szemezek egy ismeretlen lánnyal.
Biztos elkárhozom
Hiába végyódnék a mennyekbe,
a pokol felé hívnak hogy menjek be.
Hiába végyódnék a mennyekbe,
a pokol felé hívnak hogy menjek be.


A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal
A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal


Itt voltunk lent a földben
Itt voltunk árvák a ködben
És itt változott meg, noha ami mindenki volt
Ami már mindenki volt És senki sem volt
Egy másik folyón keltek át mint régen
És láttam már sok nyomort: Ragadd fel a rétre
Vizes ruhában úszik egy hal a testben
Mindig... Mindig könyörög újra meg újra,
Újra meg újra, hogy etesd meg...


A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal
A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal

A világ, a szerelem
Toronyóra lánccal
Feri soha nem volt táncdal
A világ, a verebek
Tíz lépés, párbaj
Repülök a földön
Fééél Lábbal


Holnap még várhat, mert ma még ma van
Bentley-nek érzem, bár ez egy Trabant
Megbékéltem, most már nincs bennem harag
Jöhet itt miden, de Feri az marad
Holnap még várhat, mert ma még ma van
Bentley-nek érzem, bár ez egy Trabant
Megbékéltem, most már nincs bennem harag
Jöhet itt miden, de Balázs az marad


Azt gondoltam, eső esik
Pedig a szemem könnyezik
Az én szemem sűrű felhő,
S onnan ver engem az eső.
Az én szemem sűrű felhő,
S onnan ver engem az eső…
Gyere Rózsám, béküljünk meg
Mi egymásnak engedjük meg
Mindig voltak kik így jártak
S mind megengedtek egymásnak
Mindig voltak kik így jártak
S mind megengedtek egymásnak


Minden napot úgy élem mintha az volna az utolsó
Minden mondatot úgy írok mintha nem maradna több szó
Ezt most neked, ezt most rólad , ezt most érted
Már nem kérted, de életem része vagy
Mikor a szerencse magamra hagy, a valóságra eszmélek
Az emlékek mögé nézek és Te kacsintasz vissza rám
Minden másodperc árván telik nélküled mint egy elhagyott épület
Minden sorom egy újabb gondolatot ültet, nem értik sokan
Hogy a Feri egyik pillanatban sír, a másikban robban
Egyik percben szerelmet vall, a másikban
Vadállat módra osztom közétek a balhét
Ha tapsoltatok akár a szajrét vittem haza ágyamba
Plafonomon az élet szabályait kutatva
Egyetlen dologra jöttem rá, hogy semmi sem biztos
A sok tanulság nem titkos, mégsem beszél róla senki
Hogy most még itt vagy, aztán holnap már hült helyed teszi üressé életem
Egyik pillanatban a fülembe súgtad hogy szeretsz
Én válaszként hogy kellesz, De ez mindig tovaszáll
Azt hiszem itt nincs korhatár, Emlékeim lehet csalfák, de
Gyerekként is éreztem, hogy két kezem az ég felé nyújtva
Lelkem újabb útra lép, Az albumban tucatnyi kép foltozza a sebeket
Persze idővel lepereg a fájdalom, Mint a lábnyom a Holdon
Mégis élteti a végtelen, gyere velem, nem késhetem le a sorsom
Az izgalmat lehet elrontom, de tudom előre a végét, nem nagy tudomány
Csak nézz szét, ha velem tartasz tudnod kell, hogy meghalok mikor a Nap felkel
De este újra éledek, betonházak árnyékában lépkedek árnyként
Lelkem mindentől megvéd, Szíved mást diktál mint az elméd
Eszed taszítana, de a belsőd súgja kell még, yoo
Eszed taszítana, de a belsőd súgja kell még.
(Kell még! Kell még!...Kell még!)


Azt gondoltam, eső esik
Pedig a szemem könnyezik
Az én szemem sűrű felhő,
S onnan ver engem az eső.
Az én szemem sűrű felhő,
S onnan ver engem az eső…
Gyere Rózsám, béküljünk meg
Mi egymásnak engedjük meg
Mindig voltak kik így jártak
S mind megengedtek egymásnak
Mindig voltak kik így jártak
S mind megengedtek egymásnak