Az én sorsom szörnyű kaland,
bárcsak lennék inkább galamb,
az félénken is szép.
Ám így felségnek néznek,
én meg közben mindig félek,
bárcsak bátor lehetnék!
Van sok fényes, éles fogam,
és majd elsírom magam,
egy őz ha elém lép.
Hidd el, nincs nagyobb dráma,
mint egy oroszlán, ha gyáva,
bárcsak bátor lehetnék!
Óó, az lenne jó,
nagy lenni, s hódító!
"Hangod szólna, mint az óriás harsonák."
Felnézne rám fű, fa virág.
Ám így legfeljebb csak sírok,
s egy oroszlán ha szipog,
az több, mint szörnyűség.
Minden nyúl nevet rajtam,
mikor behúzom a farkam,
bárcsak bátor lehetnék!