Halvány fényben jövök, pedig sötét van,
Nagyon sötét, mégis átölel az éjszaka
Igazán együtt mozog velem, még a szám is mosolyog
Hú közönyös képem meg feléled, ahogy a szemedbe nézek, Szia
De a Föld felé esek, nem az ég felé
Ha nincsen bajom, majd addig piszkálom magam amíg lesz
Egyedül találom magam velem és kezdem kikészíteni Engem, én...
Én vagyok akit hibáztathatok,kedvem semmihhez nincsen
Mégiscsak jobb nekem otthon, hogy feleszmélek, mégegy hétnek vége
Na józanodjunk ki, elhagytam a pulcsim és fázom, háá
Most nics egy plédem, megfázok a kanapén
itt felejtsünk el mindent,megkötöz az elfogyó pénz
Kimehetnék,de mit csináljak az utcán
Együnk valamit..ÁÁhhh...ne együnk
Igyunk valami...háát nah jóóó...
haza kell jutnom valahogy ha jön a hétvége
A héten semmit nem tettem, agyam leállt, mint a komlói szénbánya
Ha nem kell a szén minek működjek tovább,
mond te is kikapcsolt álmaimtól félek,
Inkább kimegyek a konyhában,a hűtőben hül kőbányai,
jó Pesti spanom

Landi:

Bánt ez az álom, de mégsem várom a reggeli ébredést,
A szád íze túl édeskés,hogy érezzem a nyakamban a kést,
Hogy érzékeljem ez az egész pusztán csak optikai csalódás
A feneketlen tavadban bolyongok mint egy eltévedt vitorlás
Én egy parafenomén,mint egy régi dalban a refrén
Visszatérek, hogy megszerezzem amiről azt hittem hogy az enyém
Az évek múlnak, a horizonton túl harcok dúlnak
Túl gyenge szelek fújnak hogy behódoljak az Úrnak
Nem fogsz megérteni, döntsd el hogy áldás vagy átok
Nem befolyásol amit hallok, csak amit érzek és látok
Én jelenetétktelen vagyok a többivel szemben, rendben,
Majd eltávozom csendben,Nem muszáj szeretned engem
Minden szavam egy rébusz,rejtély mint a gabonakörök
Ha akarok zúzok török,mert ami szép volt az örök
De lehetek egy délibáb egy hullócsillag az égen
Mondtam régen, az élet a kurvám volt,és nem a feleségem
Ezek érdkekes percek, az egész felfogás más
Én ösztönösen cselekszem, nem tudom mi a megoldás,
És ha majd kudarc ér el, legyen az én problémám,
Lehajtott fejjel ballagok némán és rágódom a témán,
Hééj Ne szomorkodj,mosolyogj, légy vidám
A dolgok megváltoznak minden pislogás után
Itt nem segít a lázadás,marad a beletörődés
Nyakamba kés és mégsem várom a reggeli ébredést...

Beta:

Elhervadt már elég szál rózsa,bárcsak emlékeznék,
Mikor emlékemben mosolyogtál és együtt nevetnénk,
Mindeféle hülyeségen, könyvtárról álmodozva
Majd megölelni egymást valóságtól távol botladozva
Várni egymást, órákat beszélni, ülni csöndben, a templomnál
Végiggondolni milyen szép ez az ősz
Milyen rossz lenne hogyha nem volnál, nézni a madarakat,
irigyelni azt a szabadságot, amit nekünk a lelkünk nem adott meg
Melyre lelkünk mindig vágyott, a lelkesedésedet látni,
mikor beleéled magad a hazugságba
Melyen én csak mosolyogtam, de TE hoztad ebbe az elb**ott mába
Szebb lett ami körbevett,de most mit ér, ami tönkre ment?
De mégis más lett, Én Téged a fiókomba tettelek,
Mint egy régi írás, melyet sose fogok elővenni
Nem emlékszem én már Rád, nem is fogok soha,
Nem is érdekelsz, már lelked nekem mostoha
Nem érintett meg a múlt igazából sosem érintett meg,
Elfeleddetelek örökre Te bujdosó érintetlen
Nem vagy jelen, nem vagy jelen a jelenemben
Nem vagy bennem, Én sem vagyok benned szerete,ben
Nem vagy benne semmiben,csak a porszemekben
Amelyet ha letörlök hetek múlva visszatér akár egy álom,
Minden tárgyam körbeveszi,minden csalódásom
Minden egyes porcikám,minden egyes lépésem,
minden egyes pillantásom, minden egyes érzésem
Minden késésemben ott vagy,minden hazugságomban
Az egész énemben, az egész világomban...

Phoenix:

Tudom hogy ismét egy sóhajtás hagyja el lelked,
Mi nem igényli már a tested.Hiú szemmel nézel a világgal
Farkasszemet éjjel, bár a nappal kínzó harapása
A fénynek nincsen maradása, szöget hív a kalapácsa,
Hogy beverjen a falba, Te csak dőlj hátra hogy kiverje
Hangom az ablakot, szilánkot fúj nyakadba a szél
agyam féken tartja nyelvem, súlytalanság nélkül kerget
izolál a légkör,mi csak egy kiragadó szegmens
A körképből, hol Nap lemenő
A hold árnyékában egy csillag tőmondatában
Az alany és a tárgy büszke kölcsönhatásban
haldoklik,Mivel börtönt ad másnak,
Puszta létezése egy világvége-féle látomásban
Válik egy örökzöld klasszikus slágerszámban refrénné,
Vagy azutáni vokállá,már nem kell hogy megértsél,
Csak az önmagammal folytatott párbeszéd a teljes
Jelentéssel felruházott értelme a létezésnek
Vakolatport nyelve a füstkarika rabul ejtett
Vérszegénynek titulálnak az etióp piócák
Élesszetek újra lángban sok az izotóp mi formál
Jah, meg respect mondja Phoenix, a real emszí
A párkánynak meg a halottkémnek,
Meg Neked Ki elemzi ezt a szöveget...
Mi nem kompetens a valóságban, csak impotens a kurva látja
A galakszis egy komponense, akkor is ha tarkón lőnél
A halálvágynak rokonszenve, rezignált a sóhajtás,eme létösszegző versben.
Leszidnál,de bennem már rég meghalt a gyermek,
Aki nem tudott csak sejtett, kusza elméleteket a világról
Ami ekvivalens a pokollal, tüze elkényesztetett
Szedtem egy csokorral a fájdalomból,tedd vízbe mert elhervad...