Nézz a szemembe, mondd, hogy őrült vagyok,
Ahogy teszik ezt velem az orvosok!
Bezártak ide, egy üres térbe:
De tőlük még idebent sem vagyok védve.
Az orvosok szerint nem léteznek ők,
De hallom őket, hiába üvöltök!
Hogy kik ezek, nem tudom, nem látok senkit,
Csak árnyakat, amik sugdosnak valamit:
„Közénk tartozol.” – ezt mondják,
Szavaikban mégis érzem a csapdát.
Hogy kik ezek, nem tudom, nem látok senkit,
Csak árnyakat, amik sugdosnak valamit.

Verze2
Néha elhallgatnak, de érzem, hogy figyelnek,
Ezzel az őrületbe kergetnek.
Pedig mindenkivel rendesen bántam.
Sosem hazudtam senkinek, mindig őszinte voltam.
Most mégis büntetnek:
Egy üres térben a fény alá ültettek.
Azt hittem biztonságban leszek,
De valahogy utolértek ezek.
Az őrület hasadéka előtt állok…
Csak nézek és várok.
Ugrani nem akarok, lökni nem fognak.
Kellek nekik, a lelkembe látnak,
És fertőzik azt, hogy közéjük álljak.
A sötétből néznek és várnak.

Verze3
Unkee: Doktor úr, könyörgöm, segítsen rajtam!
Csabi: Sajnálom, magán nem lehet.
Unkee: De tudom, hogy itt vannak, érzem és hallom, csak nem látom őket.
Csabi: Nem érti? Maga őrült! Egyedül van!
Unkee: Nem, az nem lehet! Hinnie kell nekem!
Csabi: Maga higgyen nekem! És, ha így folytatja, sosem engedem ki innen… Azt ugye maga sem akarja?

Villódzó fények, idegen szellemek
Mások szerint csak a fejemben léteznek
Mutassátok magatokat meg, gyertek!
Mutassátok magatokat meg, ha nem féltek!
Én nem félek, szembenézek,
Ez az őrület könyörgöm, érjen már véget
És a fényből a sötétbe végre átlépek