Most könnyem gyalázza sárrá a port,
amit a szél a szemembe sodort.
Most minden más, a lelkünk szenvedő légtér,
Mert a szívünkből egy darabot kitéptél.
Biztos emlékszel még! Hisz nem volt olyan rég!
Mikor a tölgyfák alatt ülve, a pohár már kiürülve,
meséltél egy vidám mesét.
Mégis most könnyem avatja sárrá a port,
amit a sors, a szemembe sodort.
Most minden más, a lelkünk szenvedő légtér,
mert a mesénkből egy darabot kitéptél.
Hát mesélj megint, kérlek! Mesélj, valami kéket, ne feketét!
Csak mesélj valami szépet! Hazudj, ha kell, nem érdekel már! Hisz'
a valóság is téved, s én elhiszem, hogy egy jobb világ vár ránk. Odaát...