A remény rabjai (közr. Cof)
T-Kyd
[Cof]
Mint ezer bűnös, a reményt mélyen dédelgetem,
Az életet én teljesen másképpen értelmezem.
Nem értem miért kell ezen, de magam túl kell tennem,
Magamtól kell félnem, mert én bennem van, itt benn.
Többen döbbentek rá arra hogy nincs határ,
Mégis korlátok közt a gondolat ami szabadon száll.
Valahogy, valamit tenni az egészért,
Hogy te meg én mi legyünk újra, istenem de szép kép.
Kérlek még ne tépd szét, hagyd élni a reményt még!
Az élet egy papír amit a sors ketté tép.
Miért éppen ép ésszel érzel értem,
Én miért érzem hogy adnám érted tényleg a vérem?
Az ingert hiába is kérem, tudom átfordult az érem,
Mára módosult a vérem, most már sokkal jobban érzem
Az egésznek a hatalmát, az egész hiányát,
Szép reggelen történt hogy a remény rabbá vált, át.
[T-kyd]
Vigyázz testvérem, itt letépik a húsodat,
Bár enni kér a valóság, de ne adj neki túl sokat!
Kárpótol a képzelet, hogy életed egy képregény,
Kiszívnák a vérem, de a létezésem vérszegény.
Az isten áldja meg a világ összes lúzerét,
Én álmodozó lettem, mert a valóság az túl szemét.
A szemedben látom hogy elméd ópiátot ínhalál,
A magyarnak nincs mennyország, max jó piától kínhalál.
Vámpírok világából tudásommal vért lopok,
A remény kemény kalapjába lehunyt szemmel pénzt dobok.
[Cof]
Egy falat kenyér, másnak ez egy darab remény,
Hogy lesz majd egy más nap, mikor más látszik majd másnak, de ismerted másnak.
Mélyre ástam lelkedben, kötődnek az érzelmek
Szorosan a kényszer képzet érzethez.
Egyszer remélem az egészet megérted,
Szabad lesz a remény, hogy rajonghasson te érted.
Mert mélyen meg van még, pont mint a virágokban,
Bár tudnám hogy a reménynél még nekem mennyim van.
[T-kyd]
Elvakít az öntudat, mert tudatlan az elme,
Elvakulttá vált a népem, többé nincsen már fegyelme.
Katapulttá vált a kétely, ami kilövi a gyengéket,
Eloltottuk a templomot, de a hitünk bennégett.
Vontatott végtagokkal vánszorogsz a világba,
A szemed kiégett, a füled süket már az imákra.
Szerepet osztanak, a jók a szarból kitűnnek
És a színészet jól megy nekünk, mint Michal Keatonak.(májkell Kííítöünek)
A remény kemény dolog, soha ne légy rabja,
Mert a szolgaságnak szent szikéje száz darabra szabja.
Ez a tévedések napja, holnap támadások ideje,
Nem hiszel az úrban, de folyton azt nézed, figyel-e.
Az élet ajándék, azt élni kell, nem félni tőle,
Hogy maradjon remény a második félidőre.
Az élet ajándék, azt félni kell, nem kérni tőle
Hogy maradjon remény a második félidőre.
Mint ezer bűnös, a reményt mélyen dédelgetem,
Az életet én teljesen másképpen értelmezem.
Nem értem miért kell ezen, de magam túl kell tennem,
Magamtól kell félnem, mert én bennem van, itt benn.
Többen döbbentek rá arra hogy nincs határ,
Mégis korlátok közt a gondolat ami szabadon száll.
Valahogy, valamit tenni az egészért,
Hogy te meg én mi legyünk újra, istenem de szép kép.
Kérlek még ne tépd szét, hagyd élni a reményt még!
Az élet egy papír amit a sors ketté tép.
Miért éppen ép ésszel érzel értem,
Én miért érzem hogy adnám érted tényleg a vérem?
Az ingert hiába is kérem, tudom átfordult az érem,
Mára módosult a vérem, most már sokkal jobban érzem
Az egésznek a hatalmát, az egész hiányát,
Szép reggelen történt hogy a remény rabbá vált, át.
[T-kyd]
Vigyázz testvérem, itt letépik a húsodat,
Bár enni kér a valóság, de ne adj neki túl sokat!
Kárpótol a képzelet, hogy életed egy képregény,
Kiszívnák a vérem, de a létezésem vérszegény.
Az isten áldja meg a világ összes lúzerét,
Én álmodozó lettem, mert a valóság az túl szemét.
A szemedben látom hogy elméd ópiátot ínhalál,
A magyarnak nincs mennyország, max jó piától kínhalál.
Vámpírok világából tudásommal vért lopok,
A remény kemény kalapjába lehunyt szemmel pénzt dobok.
[Cof]
Egy falat kenyér, másnak ez egy darab remény,
Hogy lesz majd egy más nap, mikor más látszik majd másnak, de ismerted másnak.
Mélyre ástam lelkedben, kötődnek az érzelmek
Szorosan a kényszer képzet érzethez.
Egyszer remélem az egészet megérted,
Szabad lesz a remény, hogy rajonghasson te érted.
Mert mélyen meg van még, pont mint a virágokban,
Bár tudnám hogy a reménynél még nekem mennyim van.
[T-kyd]
Elvakít az öntudat, mert tudatlan az elme,
Elvakulttá vált a népem, többé nincsen már fegyelme.
Katapulttá vált a kétely, ami kilövi a gyengéket,
Eloltottuk a templomot, de a hitünk bennégett.
Vontatott végtagokkal vánszorogsz a világba,
A szemed kiégett, a füled süket már az imákra.
Szerepet osztanak, a jók a szarból kitűnnek
És a színészet jól megy nekünk, mint Michal Keatonak.(májkell Kííítöünek)
A remény kemény dolog, soha ne légy rabja,
Mert a szolgaságnak szent szikéje száz darabra szabja.
Ez a tévedések napja, holnap támadások ideje,
Nem hiszel az úrban, de folyton azt nézed, figyel-e.
Az élet ajándék, azt élni kell, nem félni tőle,
Hogy maradjon remény a második félidőre.
Az élet ajándék, azt félni kell, nem kérni tőle
Hogy maradjon remény a második félidőre.
kapcsolódó videók
