sarokba dobtam nyerget, csizmát, kimúlt az állat
ezer éve nincs már benne élet, hívom anyámat
a csontból enyvet főzni, jó lesz valamire még
kölcsönbe van egy késem, hazavihetem a bőrét
néha, ha eszembe jut, majd előveszem azt a bőrt
széllel kibélelem, és repülök néhány kört
a lábam a Dunában, űrturisták, béranyák
mutogatnak rám, mint aki ufót, vagy angyalt lát
sütkéreznék a fényedben
más vágyam sincsen az életben
elhízott isten kergeti néha órákon át
a szalmazsákomon aztán álomba sírja magát
az a nő aki velem repült, és a telihold visszaugat
a kutyák meg nem találják hazafelé az utat
sütkéreznék a fényedben
más vágyam sincsen az életben
sarokba dobtam nyerget, csizmát, többé nem kell
gőzöl az aszfalt, szárad az álom, állat és ember
tótágast állhat a hídon, a vonatba villám vág,
nyélgázzal a falnak, nesztek, ez itt a boldogság
sütkéreznék a fényedben
más vágyam sincsen az életben