Rég halott anyám, te, akit nem láttam sosem,
Megtört sorsod siratja a lelkem.
Friss szirom a fán, amire fagy tört hirtelen,
Lásd úgy vesztél el, s ugyanez vár engem.
Senkim nincs, hát kinek kellek így,
Azt sem tudva, miért hoztak világra?
Miért így jöttem, s miért dobtak el?
Én jóanyám, jaj nem felelsz már.
Köp rám és kinevet, ki nem rég még szeretett,
Bámulnak hidegen, én lettem idegen.
Szégyenből mi terem, kérdem, de ki felel?
Hogy mi sorvaszt idebenn, azt tudja, ki látta
Hogy dől ki a nyárfa elvágva a gyökerétől.
Nincs már hova mennem, nincs helyem a földön.
Mint, akit az ár elsodor, magával ragad,
Fuldoklom és nincs már, aki szánna.
Nincs már senkim, nincs csak a sötét,
Nincs vigasz, támasz, engem már ki szánna?
Senkim sincs, de mégsem adom fel,
Tán épp így tesz próbára az Isten.
Senkim nincs, hát nincs mit vesztenem,
És egy nap megtudom, miért ez a fájdalom,
Bánat és szenvedély, tűz, ami bennem él,
S hogy mi végre születtem én?