Ismerem az utamat pedig nincs iránytűm,
a szivem visz, mert hozzá sok imám fűz.
Szerelem és szenvedés már rég eggyé vált,
minden amibe' eddig hittem tova szállt.
Szállt mint mi régen a rózsaszín felhők tetején,
csak mi ketten az álmok szigetén.
Úgy éreztem elválaszthatatlanok vagyunk mi ketten,
Most mégis ugyérzem ez lett a vesztem.
Most végleg magamra hagytál,
de senkise fogja azt adni ami tőlem kaptál.
Igen, beismerem hibáztam,
bocsi de énsem lehetek hibátlan.
Esküszöm minden 'szeretlek' igaz volt,
és ez volt ami lassan szétrombolt.
A sebeket érzem majd megin feltépik,
mert szavaid szivemet egyenként széttépik.
Most itt ülök kezemben egy Whiskeyvel,
fejemben gondolatok..a mosolyod..ahogy hisztizel.
Még ezt is újra és újra elviselném,
csak a kezemet a tiedre tehetném.
Látlak magam előtt arcodon egy félmosoly,
fáj még de tényleg nemkomoly.
Egy újabb esély lehet, hogy megment,
de félek most se lesz happy end.


Hiába szeretlek én mégis félek,
csak fogd meg kezem és ne engedd el kérlek.
Félek hogy nemet mondasz,
hogy itthagysz végleg,
félek hogy elmész és el nem érlek.
Amikor veled vagyok csak érted élek,
csak annyit kérek ne engedd hogy féljek.
Nekem nem kell más elmondtam már ezerszer,
ahogy elfogom mondani aztis hogy szeretlek végtelenszer.
Benned megtaláltam amit éveken át kerestem,
egy világot találtam a két szemedben.
Ahol csak te és én vagyunk korlátok nélkül,
ahol kezedet fogva szeretnék meghalni végül.
Mindent eláruló mosolyodat látni utoljára,
melybe ottvan a sok közös emlék egy uton járva.