Üveges oázis mellkasom takarja,
Piskóta tallér, papírdobozos manna.
Tablettás a lélek, és üveges a lejtõ,
Mi megterem a semmin, napszám talaja meddõ.
Felkapcsol naplámpa, a füzér kialszik,
Egy távolba nézést küldök a másik Duna partig,
Padlótól a gáz, mint villanytól a plafon,
Reggel fél hét van, régóta tart a napom.
Elszöktem az éjbõl a nappal lett ködszürke,
Mióta kilõttek az ûrbe nem vagyok már olyan fürge
Elszöktem az éjbõl, a nappal lett ködszürke,
Mióta kilõttek az ûrbe nem vagyok már olyan fürge
Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás,
Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás.
Elballagnak a napok, és rájuk intek béke van,
Az eszeveszett tombolásnak búcsút intek boldogan,
Tombolán a tomporát, ha megnyerem ma én vagyok
A lobotómiás gyûlésen a legboldogabb agy halott.
Adj egy szárat, had vezessem magamat ma céltalan.
Tompa falnak ütközéstõl, elrepedt pár érfalam,
Életlen az öntudat, de vídiakõ pult alatt,
Ha kígyókkal megmarat, én viszem, mi megmaradt.
Zsákban a zsibbadás, fullad a folyóba,
Kontinens kõszikla, csapódik bolygókba,
Hol idill hol róka, hollót a nyúl hozza,
Szájában, toll és vér, boltokban plüss bomba.
Zsákban a zsibbadás, fullad a folyóba,
Kontinens kõszikla, csapódik bolygókba,
Hol idill hol róka, hollót a nyúl hozza,
Szájában, toll és vér, boltokban plüss bomba.
Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás,
Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás.
Arról álmodtam esténként,
Hogy majd elkezdem lepkénként,
Összegyûjteni a világot,
És mindent egy vitrinbe bezárok.
Szó a szóhoz, kép a képhez, mégis hangyás az adás,
Monoton gyilkoló hanggal felszippant egy hasadás.