Gyönyörű az ég, a Hold ragyog
Nem lóg az eső lába
Sziporkázó csillagok
Mindez már hiába

Hol a józanság szép szava?
Ó, fejem, miért vagy kába?
Egy újabb pazar éjszaka
A pazarlás évszakában

Barátom, ha ébren vagy
Valahol talán hallasz
Ha a mámor mégis épen hagy
Mondd, mit javallasz?

Hisz' a rendet nem én bontom
Nem enyém most a táj
Tüdőmet nem rontom,
Nem dolgozik a máj

Üres a stég, a ponton
Nem üvölt részeg száj
Könnyeim csak ontom
Ahogy az idő mondja: állj!

Állj...
Állj...
Állj...
Állj... Állj...

Mit kéne most, eldőlni?
Vagy az űrbe kéne fellőni?
De hogy fogunk így fejlődni
Ha az időnk nem fog eljönni?

Mert lételem lett a félelem
Már nincs igazságtételem
És úgy érzem, hogy a végtelen
Újjászületni már képtelen

Bár hallatszik pár kiáltás
Igaz barátért kiállás
Mégis megcsal a látomás
Hogy bármit is ér egy vallomás

A rendet valaki bontja
Hol enyém volt a táj
Tüdejét is rontja,
Már dolgozik a máj

Nem üres a stég, s e ponton
Kiált egy józan száj
Könnyeim csak ontom
Miközben mondom: állj!

Nappal az ész - nem egy tét
Átalszom minden estét
Ihletként reggel kincs jöhet
Bár a kötelességben nincs löket

Estére vérzem, érzem az egész
Univerzumban mindenki lenéz
Mocskos kezek üres, tiszta túsza
Megengedi, hogy az üveg visszahúza

És a rendet bontva
Azt vélte, övé a táj
Tüdeje rég elrontva,
Nem működik a máj

Lelkemen gyorsan túlad
Bárcsak tudnám, miért
Az orrom előtt megfullad
Segítséget nem kér

Amit kaptam belőle
Fájdalmamban határsáv
Senki nem szólt előre
Hogy így hal meg egy barátság

Így hát ő is eltűnt
Bár hallom még szavát
Megmaradtak bennünk
Elbaszott éjszakák