Noir
Riddler
Azt kérded mi újság azt mondom nem sok jó
Fej leszegve járok, mert félek hogy megbotlom
Nem nézek előre a tekintet a járdán van
Mert rettegek, ha odaérek semmi nem vár rám majd
Átjár a hangulat amit aláfest az utcazaj
Szemerkélő eső, csövesek, kutyaszar
Túl hamar kapunk mindent vagy simán soha sem
És mikor fenn vagyunk nem tudjuk mi vár odalent
Közhely, de tény mindennek vége lesz egyszer
Majd a legszebb álmod közepén ébreszt a wecker
Nem tart semmi örökké, de minden rutin szerű
Ha lesírod a festéket az arcra új smink kerül
Ez a mese hű az élethez mert keserű a méz benne
Elrejtjük a félelmet ami egybegyűlt a lélekben
Egyedül a tér ellen itt vagy a reggeli tömegben
Ücsörgök és tördelem a kezeim az ölemben
A könnyek nem hazudnak ők elmondják ha szarul vagy
A múltam cseppjei a szemem sarkában lapulnak
Adj uram szép álmot vagy legalább egy espressot
Okoskodás nélkül hogy a sok kávé nem tesz jót
A stressz nem mond semmit némán térdel a nyakamba
És álmomban ordítozom éjjel a falaknak
A hajnal majd a szemem alá karikákat rajzol
Aki megkérdi hogy vagyok szarik rám magasról
A kvalitást hajszolom meg persze azt a kurva pénzt
Hisz célok nélkül nem marad semmi csak a puszta lét
A munkabér hó végén az a mű nyúl a bot végén
Agár verseny vég nélkül, kisírt szem, orrvérzés
A holt tér és üresség már kitölthetetlen
Én változnék, de azt sem tudom mi tört el bennem
Tíz fröccsel a fejem lesz az én labirintusom
Aztán szokás szerint bealszom az éjszakai buszon
Néha tré a habitusom, de sokan tartanak jó arcnak
A sikereim garantálják, hogy időnként koppanjak
Megfakulok egy kicsit mikor a napba nézek
Aztán nem tudom merre menjek hogyha sötét lesz
Végül talán véletlenül, de mindig hazatérek
De mostanra megtanultam az otthon kurva törékeny
Önérzet? Büszkeség? Néha azt sem tudom mit jelent
Olyan dolgokat tettem meg azt hinnéd viccelek
A beat megy benn a fülemben mindenhova velem jön
Csak csöpög rá a szöveg, mint az esővíz az ereszből
Lyukat váj a betonba pedig se ének se refrén
Csak pofázok vég nélkül, emlékek, felejtés
Ne menj még kérlek csak egy percet maradj még
Flashbackek villannak foszlanak szavak szét
Saját arcom figyelem a metró ajtó tükrében
Nem tudok mosolyogni, mert nyomasztó űrt érzek
Megyek és pörgök a meló az most szükséglet
Hogy ne szívjam az önsajnálat elporladó füstjét be
Az ütések becsapódnak nem tudom mennyit bírok ki
Bármennyi szar jöhet az biztos, hogy leírom mind
A kínom kincs, amit elásnék kibaszott mélyre
Egy álmot kérek csak nem átvirrasztott éjjelt
Igyatok még egyet, ezt a kört én állom
Nem hívok taxit sem, asszem most sétálok
Indulok elkísérem a Dunát egy darabon
A víz a város fényei után megy szabadon
A tudás lesz hatalom a tudatlanság boldogság
Ha nem élted még át azt, amire sokszor vágysz
Orvosság nincs erre csak szűkszavú haverok feles a kisboltban,
Fűszagú panelblokk a placebo elmúlik és leülök a járdára
Mert félek, hogyha hazaérek senki nem vár rám majd.
Fej leszegve járok, mert félek hogy megbotlom
Nem nézek előre a tekintet a járdán van
Mert rettegek, ha odaérek semmi nem vár rám majd
Átjár a hangulat amit aláfest az utcazaj
Szemerkélő eső, csövesek, kutyaszar
Túl hamar kapunk mindent vagy simán soha sem
És mikor fenn vagyunk nem tudjuk mi vár odalent
Közhely, de tény mindennek vége lesz egyszer
Majd a legszebb álmod közepén ébreszt a wecker
Nem tart semmi örökké, de minden rutin szerű
Ha lesírod a festéket az arcra új smink kerül
Ez a mese hű az élethez mert keserű a méz benne
Elrejtjük a félelmet ami egybegyűlt a lélekben
Egyedül a tér ellen itt vagy a reggeli tömegben
Ücsörgök és tördelem a kezeim az ölemben
A könnyek nem hazudnak ők elmondják ha szarul vagy
A múltam cseppjei a szemem sarkában lapulnak
Adj uram szép álmot vagy legalább egy espressot
Okoskodás nélkül hogy a sok kávé nem tesz jót
A stressz nem mond semmit némán térdel a nyakamba
És álmomban ordítozom éjjel a falaknak
A hajnal majd a szemem alá karikákat rajzol
Aki megkérdi hogy vagyok szarik rám magasról
A kvalitást hajszolom meg persze azt a kurva pénzt
Hisz célok nélkül nem marad semmi csak a puszta lét
A munkabér hó végén az a mű nyúl a bot végén
Agár verseny vég nélkül, kisírt szem, orrvérzés
A holt tér és üresség már kitölthetetlen
Én változnék, de azt sem tudom mi tört el bennem
Tíz fröccsel a fejem lesz az én labirintusom
Aztán szokás szerint bealszom az éjszakai buszon
Néha tré a habitusom, de sokan tartanak jó arcnak
A sikereim garantálják, hogy időnként koppanjak
Megfakulok egy kicsit mikor a napba nézek
Aztán nem tudom merre menjek hogyha sötét lesz
Végül talán véletlenül, de mindig hazatérek
De mostanra megtanultam az otthon kurva törékeny
Önérzet? Büszkeség? Néha azt sem tudom mit jelent
Olyan dolgokat tettem meg azt hinnéd viccelek
A beat megy benn a fülemben mindenhova velem jön
Csak csöpög rá a szöveg, mint az esővíz az ereszből
Lyukat váj a betonba pedig se ének se refrén
Csak pofázok vég nélkül, emlékek, felejtés
Ne menj még kérlek csak egy percet maradj még
Flashbackek villannak foszlanak szavak szét
Saját arcom figyelem a metró ajtó tükrében
Nem tudok mosolyogni, mert nyomasztó űrt érzek
Megyek és pörgök a meló az most szükséglet
Hogy ne szívjam az önsajnálat elporladó füstjét be
Az ütések becsapódnak nem tudom mennyit bírok ki
Bármennyi szar jöhet az biztos, hogy leírom mind
A kínom kincs, amit elásnék kibaszott mélyre
Egy álmot kérek csak nem átvirrasztott éjjelt
Igyatok még egyet, ezt a kört én állom
Nem hívok taxit sem, asszem most sétálok
Indulok elkísérem a Dunát egy darabon
A víz a város fényei után megy szabadon
A tudás lesz hatalom a tudatlanság boldogság
Ha nem élted még át azt, amire sokszor vágysz
Orvosság nincs erre csak szűkszavú haverok feles a kisboltban,
Fűszagú panelblokk a placebo elmúlik és leülök a járdára
Mert félek, hogyha hazaérek senki nem vár rám majd.
kapcsolódó videók
