Egy reggel elmegyünk, túl a megszokott földeken
Olyan leszek én is, mint az emberek, az emberek...
És nem kell nekem már inni sem, hogy tudjam:
A testemet nem vihetem, a tavasz itt van, valahol benned
Kicsi, vörös virág én nem veszíthetek.
És hiába csókolom rózsaszín szádat
Hiába ölelne körbe a lábad
Nem olyan egyszerű -tudod te is-
Feledni Május Gyermekeit.
Olyan megható lesz a csend, mégiscsak jobb volna máshol
Megyek a mélybe, oda se nézve, messziről egy kicsit bolondnak látszom
Csillagnak születtünk, földre hulltunk, vissza már hiába mennél,
A csodának vége, ez a csillagképed: most már te vagy a jelvény!
És hiába csókolom rózsaszín szádat
Hiába ölelne körbe a lábad
Nem olyan egyszerű -tudod te is-
Feledni Május Gyermekeit.
Mire kell ez a szerelem?
Mire kell, mire kell ez nekem?