Mikor nálad alszom, kedves
– majd mindennap tehetem –
párnám verejtéktől nedves,
mint mikor fáimat etetem.
Mintha húsz éve ismernélek,
nagyon összeszoktunk mi már.
Velem jársz, mióta élek.
Szeretlek Magány.
Csókolhatlak, ölelhetlek,
Te ismered vágyaim;
s elfutsz mintha kergetnének,
ha megjöttek barátaim.
Mást találtam? Félreálltál,
ám hamar véget ért a nyár,
s visszajöttél. Hűbb vagy magadnál.
Szeretlek Magány.
Miattad indulok el gyalog,
poharak mélyén kereslek.
Csak a ventillátor zümmög,
ahogy a violák szeretkeznek.
A nótáimat mind te súgtad,
az utcán, kéz-a-kézben, akár.
Veled mások is ágyba bújnak.
Szeretlek Magány.