Egyszer láttam, milyen mély,
Súlyos, erőtlen légtér.
A mélyben fázós csendet
Őrzök benned, hullámokon.
Szárnyak, szerelemsirályok,
Vakon csobbanó szilánkok.
Felszínen úszó mámor,
Tested körül árván ragyog.
Néha kábult öröm véd
Nálad ez láthatóan szép,
Nálam fájó terhet,
Zavart rendet lényed hagyott.
Kötelező ragaszkodás,
Magunkba ájulás,
Égető, távoli
Gyönyör-végállomás.
Sosem látott egyetlen álmod,
Mint egy néma perc,
Felébredtél a gyönyörben,
Új arcra lelsz.
Minden érzés
Remegve táncol,
Megfojt a Nap.
Szirmaim közt az öleléstől
Megfulladt szavak.