Írta és rendezte
Kínospont
Írta és rendezte: a világ,
Mi felkeverte a valóságot,
Minek se eleje, se vége.
Kérdést kaptam, mikor választ kértem
Legyintettél. Az élet néha keserű
És te is elengedtél.
Persze felfigyeltél, ettől menekültél,
Rémálomba kerültél,
Gonddal-bajjal eltűntél.
A tűz ég, és a démonok dalolnak,
Elhajított vágyak, mik a mocsokban landolnak,
Elszakított társak, kik a múltnak meghajolnak,
Fejvesztve rohannak egy kitűzött célhoz.
Bepózolsz másnak, hogy holnap vért onts,
A kép torz, és nem kell, hogy te rontsd.
Az égbolt fekete és halott.
A vég elragadott, az éj oly szabad volt,
De a világ fertőz, hozzám senki se szólt.
Kezet nyújt a csend és egy érzés, mi volt.
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
Egy kép rangjelzés nélkül,
Egy üres fotón, egy távoli szegleten
Álmaim kergetem.
A beton árnyékában, az éjszakában írom soraim
Megrendezett darabra, mi világot látott odakint.
Két fél, mely egésszé alakul,
Naiv módon összefér egymással.
A hideg kiráz, testvér, a tenyér, a költemény
A tied, írta és rendezte...
Sodródunk, nem véletlen.
Bírna még szenvedni is,
De kiszállni képtelen.
Széthordta a szél, azt mi számít,
Lelomboz valami, a dallam elkábít...
A sorsom a sorsod,
Egy üzenetet szállít,
A természet eltűnik,
És nem lesz, aki hárít rád.
Itt körülvesz a valóság.
Adósság születik, a szavamat tapossák,
Elássák mélyre, nyoma ne maradjon élve,
Szorítsd össze magad, mert nem férsz be a képbe...
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
(- „Hogy jutott eszedbe ez az ötlet?”
- „Az a helyzet, (hogy) hogy a világ egy nagy rakás szar! Bocs a kifejezésért. Szóval egy nap hirtelen beugrott, hogy ez a Nagy Szar lehetne jobb is.”)
Nem kell a szentbeszéd, (yo) nem kell a szentbeszéd...
Idegen frekvencián lokalizálom,
A mondatot beültetem,
A vágyaim a fülekbe telepítem.
(Soha) meg nem szüntetem,
A profikat átmentem,
Ilyen szelektív a szervezet.
A silányokat selejtezem
Ebben a szelektoros szerkezetben.
Megspékelem, a domináns rímeknek
Erősítő szérum.
A formai bravúrhoz lesz
Szükséges konkrétum, dekrétum
Bemérni az irányt, mi a helyes útra vezet,
Ráállítottam a műholdakat,
Ők sem fogtak semmi jelet.
Délibábok, ez felfogások,
Csiszolatlan alkotások, kopott szerszámok
A szondák. Mit találtok?
Csak ábrándok a mélyben,
A felszínen még ennek nyomát keresik.
Külcsín kashmír, belül rom,
A cél egy eszközt szentesít,
Nem mentesít.
Életkorom megfogott,
Az éjnek éneke magával húzott az életbe,
Azt felosztotta részekre.
Féken tartó érveket bújtat belém
Duzzadó érfonal,
Cérnaidegekből acélt kovácsol a közös vérvonal!
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
Mi felkeverte a valóságot,
Minek se eleje, se vége.
Kérdést kaptam, mikor választ kértem
Legyintettél. Az élet néha keserű
És te is elengedtél.
Persze felfigyeltél, ettől menekültél,
Rémálomba kerültél,
Gonddal-bajjal eltűntél.
A tűz ég, és a démonok dalolnak,
Elhajított vágyak, mik a mocsokban landolnak,
Elszakított társak, kik a múltnak meghajolnak,
Fejvesztve rohannak egy kitűzött célhoz.
Bepózolsz másnak, hogy holnap vért onts,
A kép torz, és nem kell, hogy te rontsd.
Az égbolt fekete és halott.
A vég elragadott, az éj oly szabad volt,
De a világ fertőz, hozzám senki se szólt.
Kezet nyújt a csend és egy érzés, mi volt.
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
Egy kép rangjelzés nélkül,
Egy üres fotón, egy távoli szegleten
Álmaim kergetem.
A beton árnyékában, az éjszakában írom soraim
Megrendezett darabra, mi világot látott odakint.
Két fél, mely egésszé alakul,
Naiv módon összefér egymással.
A hideg kiráz, testvér, a tenyér, a költemény
A tied, írta és rendezte...
Sodródunk, nem véletlen.
Bírna még szenvedni is,
De kiszállni képtelen.
Széthordta a szél, azt mi számít,
Lelomboz valami, a dallam elkábít...
A sorsom a sorsod,
Egy üzenetet szállít,
A természet eltűnik,
És nem lesz, aki hárít rád.
Itt körülvesz a valóság.
Adósság születik, a szavamat tapossák,
Elássák mélyre, nyoma ne maradjon élve,
Szorítsd össze magad, mert nem férsz be a képbe...
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
(- „Hogy jutott eszedbe ez az ötlet?”
- „Az a helyzet, (hogy) hogy a világ egy nagy rakás szar! Bocs a kifejezésért. Szóval egy nap hirtelen beugrott, hogy ez a Nagy Szar lehetne jobb is.”)
Nem kell a szentbeszéd, (yo) nem kell a szentbeszéd...
Idegen frekvencián lokalizálom,
A mondatot beültetem,
A vágyaim a fülekbe telepítem.
(Soha) meg nem szüntetem,
A profikat átmentem,
Ilyen szelektív a szervezet.
A silányokat selejtezem
Ebben a szelektoros szerkezetben.
Megspékelem, a domináns rímeknek
Erősítő szérum.
A formai bravúrhoz lesz
Szükséges konkrétum, dekrétum
Bemérni az irányt, mi a helyes útra vezet,
Ráállítottam a műholdakat,
Ők sem fogtak semmi jelet.
Délibábok, ez felfogások,
Csiszolatlan alkotások, kopott szerszámok
A szondák. Mit találtok?
Csak ábrándok a mélyben,
A felszínen még ennek nyomát keresik.
Külcsín kashmír, belül rom,
A cél egy eszközt szentesít,
Nem mentesít.
Életkorom megfogott,
Az éjnek éneke magával húzott az életbe,
Azt felosztotta részekre.
Féken tartó érveket bújtat belém
Duzzadó érfonal,
Cérnaidegekből acélt kovácsol a közös vérvonal!
Refr.: (2x)
Kábultan fekszem, a szél fújja az arcom,
Áthúzták tettem, de én máshogy akarom,
Hogy létezzünk, hazug módon ne is élvezzünk,
Mérgezzünk? Mást, kit eddig féltettünk...
kapcsolódó videók
