VERZE 1:

Könnyek égetik arcom, ha a múltba tekintek.
Ne menj el, kérlek, várj egy percet rám.
Nem engedlek el egyedül, utánad szállok, járj
Bárhol, úttalan utakon túl, hív már a végtelen távol.
Soronként borulok térdre, testem sírhantod födémére
Roskad, hol ma ordító kínhalál szaggat széjjel.
A Nap is elfordul tőlem, vérvörösen izzó szenvedéssel.
Könnyfacsaró érzés, szívem széttépik emlékképeid,
Felemészt a fájdalom, élve eléget itt engem,
Porig zúzódott valóság, kopár lelkem nyugvását már sosem lelem.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik, bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
Elmentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

VERZE 2:

Egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek,
Sivár gondolataim sínylődő világom végtelen mélységében égnek.
Szívem szép várát összedőlve, vérben látom, kínzó képzeteim átjárta tájon át,
Fájdalmam nyugvása ezen kínhalálom, nem bírom ki már a következő éjszakát.
Nélküled, lelkem csak érted lüktet, felfázó vénámtól minden mozdulat megszűnhet,
De nyugtalan elmém a szívembe tép, talán utoljára léphetnék már,
Mert, ha bánatom dönt igába, vár lelkem béklyójában, egy soha napján sem oldódó zár.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik, bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
Elmentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

LEVEZETŐ:
Egy álomkép, egy holmi délibáb vetett véget a szenvedésnek…
Lelkem tükreiben ég…

REFRÉN: MONOLÓG …. REFRÉN (2x) …