Mélyről jöttem, de magasra nem tartok,
Máshogy vívom az élet sűrűjétől ádáz harcot,
Hitem a jó, mi jót alkot,
Tükörreflex a világ sorsa,
A felismerés, hogy a hasonló a hasonlót vonzza,
S, hogy tetteim vonzzák utamat irányomba,
Ébredjél, hogy élj! – s átéld, hogy a fény,
Miként világít utat nekünk az elfelejtett remény,
Hogy minden megtett lépés, érték és nem vétség,
Hogy egymásért, s nem egymáson taposva,
Létezik egyetértés…
Érték… Vétség!
Fényár… Sötétség!
Megértés… s az ellen…
Magamból küzdök ez ellen!
Magamban kell látnom, legbelül a lényeg,
S így kifelé gyűrűzve nyílik út, út, amelyen léphet,
Egy jobb világ futára kinek nem kérdés, hogy ő,
S kinek léte a példája, hogy minden legyőzhető,
A kicsinyes, a gyarló, a tettre képtelen,
Egymás vérét szívva élnek felszakított sebeken,
A könyöklő, arctaposó, vérgőzös horda,
Hitem, hogy a jó tett mindűk jég lelkét feloldja