Mindig Ugyanazt

FankaDeli

Verse1:

A biznisz a fűben, az erőszakban, szexben van,
Akit barátnak hiszel, egy szép napon lepattan,
Ha elfogadsz egy tanácsot, ne is törődj vele,
Mert egy ami fontos, az ember becsülete,
Egyenesen az éjszakából, anno megjöttem,
Ribancok és bűnözők, álltak mögöttem,
Megtanultam a leckét, mi a betyár becsület,
Egyiken pénz, másikon gyűlölet a szemüveg,
Ha neked az lázadás, amit én csinálok
Akkor lázadás a mező, a felhők és a virágok,
Más lettem igen, mert változik az ember,
De mi van azzal, aki megváltozni nem mer,
Csak kerüli a tükröt, és benne annak igazát,
Mert könnyebb elviselni a szürkeség grimaszát,
A világháló behálóz, a szomszédod egy zombi,
A beismerés ritka, pedig hidd el hasznos holmi

Ref:

Élhetsz szeretet nélkül, csak úgy nem érdemes,
Amit csinálsz az szerinted értelmes?
Nézz a tükörbe, ideje volna már,
Ott az igazság vár, se reklám se korhatár
Remélem értesz már, ha nem rohannál folyton
Látnád a zsákom, és rajta a foltom,
Hogy máshogy, de mindig ugyanazt mondom

Verse2:

Ahogy diktálják, úgy léped a tempót,
Szapora lábnyomok, mégse éred utol Ferkót,
A távolság valójában nem centi vagy méter,
Hanem, hogy valaki a saját bőrébe' sem fér el
Lehet közel a test, ha messze jár a lelke
Valami ilyesmi a szerelem, egy szeszélyes lepke,
És valakit egy kontinens, választ el a másiktól,
Alá nem írt szerződés, mégis a halálig szól,
Magadnak minek hazudsz, tuti le fogsz bukni,
Már nem fér több kín, a hátad bármekkora sufni
Mikor én bent, a macskám meg kint kaparja a falat
Ahogy mondják, lehet mindent, csak van amit nem szabad
Ha már más nem tanított, tanulj hát magadtól,
A vízből a tűzből, a csendből a szavakból,
Ugyan kire haragszol? Dobj vissza kenyérrel,
Minek kétszer annyi? Ellehetnél a felével

Ref:

Élhetsz szeretet nélkül, csak úgy nem érdemes,
Amit csinálsz az szerinted értelmes?
Nézz a tükörbe, ideje volna már,
Ott az igazság vár, se reklám se korhatár
Remélem értesz már, ha nem rohannál folyton
Látnád a zsákom, és rajta a foltom,
Hogy máshogy, de mindig ugyanazt mondom

Verse3:

Túl bonyolult az élet, hogy ne lásd a lényeget,
Én mindig abból merítek, hogy lehet hogy tévedek,
A szeretet nem csak barátok és a család,
Ha utálod magad, miért kedvelne a világ,
Én valamiért küzdök, nem valami ellen,
Mégis sokak szeme előtt ellenző lettem,
Annyira közel jöttél, amennyire csak hagytam,
Te mit kaptál tőlem, és én tőled mit kaptam?
Aki sokra számít, végül bántja majd a hiány,
FankaDeli rapje, egyszóval csak irány,
Bármilyen szar volt, mindig szerettem élni,
Bátornak szültek, de megtanítottak félni,
Egy cipőben járunk, bármilyen hihetetlen,
Én értelek hisz' régen ezen magam is nevettem,
Ne várj varázslatra, mert maga az a csoda,
Hogy vár ránk az egyszerű dolgok végtelen sora

Ref:

Élhetsz szeretet nélkül, csak úgy nem érdemes,
Amit csinálsz az szerinted értelmes?
Nézz a tükörbe, ideje volna már,
Ott az igazság vár, se reklám se korhatár
Remélem értesz már, ha nem rohannál folyton
Látnád a zsákom, és rajta a foltom,
Hogy máshogy, de mindig ugyanazt mondom

FankaDeli

Ha már más nem tanított, tanulj hát magadtól,
A vízből a tűzből, a csendből a szavakból,
Ugyan kire haragszol? Dobj vissza kenyérrel,
Minek kétszer annyi? Ellehetnél a felével
FankaDeli, Egyenesen az éjszakából 2,
2009, Kecskemét és a kiskörút

Ref:

Élhetsz szeretet nélkül, csak úgy nem érdemes,
Amit csinálsz az szerinted értelmes?
Nézz a tükörbe, ideje volna már,
Ott az igazság vár, se reklám se korhatár
Remélem értesz már, ha nem rohannál folyton
Látnád a zsákom, és rajta a foltom,
Hogy máshogy, de mindig ugyanazt mondom



előadó: FankaDeli
album címe: Egyenesen az éjszakából 2
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Kőházy Ferenc

szövegíró: Kőházy Ferenc

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 20492
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i