Tudva azt, hogy nem esik messze az elme a fájától
a környezeted kőkeményen leveszi, hogyha rájátszol
s hogyha a szellemi szobakonyhánál mégis többre pályázol
beszólnak, hogy lapuljál meg, tanuljál a rájától!

többszáz évre trójától tré módon haláltáncol
az embreriség, üdvözlünk a Faló világban
csepelen, Jerseyben, Kölnben, Honkongban, Rijádban
ahol nem semlegest, hanem a semmit érzed irántam

hibátlannak tűnő rendszerek, hibásan eltűnő emberek
tudásnak hazudott egyszeregyek, testcselek
elétek most társadalmi keresztmetszetet meresztgetek
és az ordas valóságból farkasszemezgetek

jelesül, hogy megoldja a Barátok közt remekül
hogy a valóság futva menekül, és csak te maradsz egyedül
s mikor másnap az emberünk a metrószintre lemerül
balra-jobbra himbálózó totemoszloppá merevül

Kérdezem, meddig tart ez, hogy sokáig azt kétlem
igaz, hogy te éntelen vagy, de én nem leszek tétlen
se télen, se ősszel, se az augusztustalan nyáron
amíg látom, hogy benned szétrebben a jó akár egy álom

Refr:

Nem mindegy, hogy téged számolnak -e vagy, hogy veled
Nem mindegy, hogy személyi számot kapunk -e, vagy nevet
Nem lényegtelen a lélegzetem. S ezt hogyha kell én minden módon éreztetem.

Te nem is tudod mennyi, amit egy őszinte szavad megér
napjainkban, mikor egy pohár víz kell, mint egy falat kenyér
tömegközlekedéssel járunk, de mégis magányosan
szabályosan, mégsem személyesen, és full hiányosan

égbekiált a földhözragadtság, hol van a szabadság
a szivesség, miből a szabadok a részüket kivették
mindenki tép, mint az őrült de javíts ki ha nem jól látom
ezért van annyi tragikus elmúlás az Mnulláson

jön a szerepek ünnepe, a adventi fények
domináns a forma és közben haldoklik a lényeg
és összehordanak a napok mire megjön a péntek
legalább harminc dolgot, mire elverheted a pénzed

Szilveszterkor minden évben elkezded a terápiát
hogy ne igyál te rá piát, készítesz pár kerámiát
egyes szám első személyből is alig bírsz kitörni hát
korrektül kiraktál napjaidból egy szép tragédiát.

Rohadó világunkban nyomjál pausét egy percre
és olvasd el a könyvet, mielőtt rávágnád, hogy persze
mert kötetté íródsz te is, annyit érve lapjaidban
amennyi leszel szép eltűntödben, porunkiglan.

Korunk így van, mint látod porunkiglan
a folyó fölött két part közé szorult híd van
az ami összekötött, két belékelt lélek között
az, hogy mentőmellényt dobok neked az élet törött

hajóján, ahol sajnos azt kell mondjam, pálya a gálya
amolyan májölő majomkodások mély dagálya
felsőoktatásban bölcsebb lesz az ember azt mondták
azt uctára passzolták a sok abszolvált rabszolgát.

hatszor tán, de talán eltökéltem hétszer is
hogy nem hagyom, hogy keserűségre, gyászra, búra kényszerítsen
az ember. Megkérdeztem Micimackót, mi a titka
mert a mosoly itt ritka, mint a fokhagymás milka

de szavakkal nem törvénytelen az önvédelem
igen itt állok, ahol a történelem történt velem
legyél többé nekem egy felejthető történeten
és akkor átjuthatsz a szívedig érő örvényeken.