Lily

Minimal Project

előszó:
„Azt ismered, hogy egy pasi kiesek az ötvenedik emeletről?
Miközben zuhan, azt mondogatja, hogy nyugtassa magát:
Eddig minden rendben, eddig minden rendben.
Eddig minden rendben, eddig minden rendben.
Nem a zuhanás számít. A leérkezés! „ -La Haine-

első versszak:
Mint Maradona 86-ban, használom kezem.
A papírra szemem, csakis önmagamért teszem.
Szépen sorban, megfontolva, tértem rá az útra.
Pinocchio Geppettoja, az élet nagy tudója.
Török fel a trónra, én nem álltam be a sorba.
Ez a strófa még sem móka, a kritika letudva.
Indulhat a kontra, a paraziták ellen.
Ha nem ezt hiszel abból, szenvedhetsz majd szépen.
Mindig ébren leszek, de sajnos csalódással teli.
Megalázott pancser, mocskos univerzumbeli.
Lecsúszott koldus, aki nem találja helyét.
Sokszor becsapták már, mégsem veszti el a fejét.
Érzi vesztét, megfontolta tettét, és ez így a jó.
A szavak hazudhatnak, de a tett az, ami való.
Nem úszott el a hajó, de azért inspirált a hatás.
Támadásnak már egy éve, mindig jó, ha jó a vége.
Felnézek az égre, nincsen felhő derült az ég.
A rossz nap elmúlt a szavam nyugodt mindegy felettem már rég.

refrén:
„Eddig minden rendben, eddig minden rendben.”

második versszak:
Fáradt a testem, de a lelkem mégis éber.
Nem szól hozzám senki, nincs a közelemben ember.
A kedvem nem negatív, és nem is pozitív.
A végtelen nem keres, nem hív.
Csak úgy vagyok most a semleges érzések közt.
Nincs erőm ahhoz, hogy tegyek még egy tiszteletkört.
Halkan és nyugodtan lüktet belsőmben a pulzus.
Kifelé tekintve mindig változik a tónus.
Magamba szállva haladok az időben.
Aprócska fény kerül a bús komor sötétbe.
Ekkor hallva hangod, de a szavakat nem értem.
Miért is nem csak kaptam, nem is kértem.
Féltem a jövőm merre halad most a szekér.
Körbe tekintek körülöttem üres most a tér.
Kér, hogy fogadjam be, adjam át magam.
Szépen lassan elhalkul számodra a szavam.

refrén:
„Eddig minden rendben, eddig minden rendben.”
„Eddig minden rendben, eddig minden rendben.”

harmadik versszak:
Semmi, de semmi nem volt mi feltöltsön,
és nem is érthette senki, mi játszódik le bennem.
Kölcsönkaptam úgy éreztem és mégis örökre.
Fedezetlen területre léptem.
Ismeretlen helyre vertem föl a sátrat.
Többé senki sem bánthat.
A nagyvilág most várhat, de harcos mindig támad.
Nem fárad, küzd az utolsó percig.
Nekem minden egyes elismerés lépcső fel az égig.
Most már mindent átlátok, történhetett volna máshogy.
Van, amit még bánok, megerősít, mondják mások.
De nekem ezeréves átok, és várom, hogy megtörjön.
Csak ülök a megállóban, de az én buszom már nem jön.

negyedik versszak:
Nekem ezért fontos ez az egész, összeköt az érzés.
Régen nem tudtam mi a kérdés, most már tudom mi a válasz.
Nekem élelem, szerelem, napfény, lelki támasz.
Ezzel védekezem, ha támadsz. Egyben megtisztelő titulus.
Azoknak kik értik szavam örök pegazus.
Földalatti izmus. Hol a költök halhatatlanok.
Ha nincsen motiváció, akkor nekem ez az ok.
Elöntenek a gondok, szökőárként temetnek el,
és minden gát után más meder, mindig másfelé terel,
és mégis ez az a híd, ami az egész világ fölött átível.
Miért félsz a rossztól? Ha akar, úgyis megtalál.
Én teszek rá, régóta tart bennem a halál.
előadó: Minimal Project
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 4320
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i